A Browns csapatának keretében a tegnapi napon még csak két irányító szerepelt: Brian Hoyer és Alex Tanney. Rajtuk kívül egyértelműnek tűnt, hogy majd a drafton érkezik még egy fiatal tehetség, aztán eldől, hogy Hoyer vezeti a Barnákat az idény elején, vagy az újonc repül a mélyvízbe. Ehhez képest a Cleveland most igazolt két másik QB-t is, ráadásul nem túl veretes irányítókat.
Az ismertebb név Vince Young, aki 2006-ban a Titans első körös választottja volt. Young az első szezonjában szerintünk közepesnél alig jobb teljesítménnyel, de az év támadó újonca lett, és 2010-ig inkább kevesebb sikerrel próbálta vezetni a Titánokat. Közben voltak sérülései, mentális problémái, rövid időre pedig még el is tűnt, végül pedig nehezen viselte a lecserélését, összeveszett Jeff Fisher vezetőedzővel, így távoznia kellett a csapattól. 2011-ben még a Philadelphia Eagles színeiben pályára lépett a profi ligában, azóta viszont hiába volt a Bills és a Packers játékosa is, egyik együttesnél sem érte meg a végső keretet. Közben intelligens ember módjára, seggére vert több millió dollárnak és csődbe jutott, szóval a pályán kívül sem voltak felhőtlen évei. A Browns mindezek ellenére teljesen komolyan kötött vele egy egyéves szerződést, és bár nem hinnénk, hogy keretre kerülne, teljes értetlenséggel állunk leigazolása előtt.
A másik érkező Tyler Thigpen, aki a Chiefs, a Dolphins, valamint a Bills színeiben összesen 29 mérkőzésen szerepelt az NFL-ben, ebből 12 esetben kezdőként. Passzolt 3222 yardot valamint 21 TD-t és 18 interceptiont, mindezt hat szezon alatt, de a történethez hozzátartozik, hogy tavaly már neki sem volt csapata. Thigpen leigazolása sem tűnik sokkal okosabb húzásnak, mint Youngé, bár nála is valószínűsíthető, hogy az 53-as keret közelébe sem kerül majd.
A vége az lesz, hogy kiderül, kár volt elengedni Brandon Weedent…

