A Texans védőjének hátát kellett műteni, a visszatérés időpontja egyelőre kérdéses.

J.J. Watt az évek során már számos sérüléssel bajlódott, de egy sem volt olyan súlyos, hogy megakadályozza őt a játékban. Emlékezhetünk, hogy tavaly például a törött keze ellenére sem hagyott ki egyetlen találkozót sem, ahogy ötéves pályafutása során sem hiányzott a pályáról egyszer sem, amikor a csapata, a Texans játszott. Van esély rá, hogy ez ezúttal sem változik meg, hiszen a 2016-os idény kezdete még hét hétnyi távolságban van, Watt felépülésére pedig az első becslések 6-8 hetet jósoltak. Tegyük hozzá, hogy más szakértők szerint tíz hét is lehet a gyógyulási idő, de ismerve Wattot, ezzel nem biztos, hogy számolni kell.

A defensive end egyébként otthoni edzés közben szenvedett hátsérülést, meg is kellett műteni, a training campet pedig szinte biztosan a PUP listán kezdi. Ha a felépülése jól halad, akkor ha nem is tökéletes, száz százalékos állapotban, de szerintünk ott lesz a Texans szezonnyitóján a Bears ellen. A jövőre nézve azonban nem túl jó jel, hogy Watt is folyamatosan bajlódik valami kisebb-nagyobb egészségügyi problémával, mert erre azért komolyabban is rá lehet fizetni.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel