D’Qwell Jacksont a 2006-os draft második körében választotta ki a Cleveland Browns. A belső linebacker szinte azonnal meghatározó játékosává vált a csapatnak, és leszámítva a 2009-es, valamint a 2010-es szezont, amikor sérülések hátráltatták, folyamatosan alapembere volt a Barnáknak. Az elmúlt három idényben minden meccsen kezdőként kapott szerepet, nyolc szezonjából ötször a legtöbbet szerelő játékos volt Clevelandben.
Két évvel ezelőtt egy 42,5 milliós szerződéshosszabbítást írt alá, a magunk mögött hagyott idény végén pedig úgy nyilatkozott, hogy nehezen tudja elképzelni, hogy ne térne vissza a Browns-hoz 2014-re. Azóta azonban új vezetőség van az együttesnél, ami sok változást hozhat a játékoskeretben is. Ennek lett első áldozata Jackson, aki márciusban jogosult lett volna egy 4,1 milliós bónuszra, és bár a gárda nem küzd cap gondokkal, de valószínűleg a kifizetés elkerülése nagyban megkönnyítette a döntést vele kapcsolatban.
A védőt tehát kivágták, de nem tudjuk elképzelni, hogy túl sokáig csapat nélkül tengődjön. A hírek szerint néhány óra alatt hét csapat is bejelentkezetett érte, arról persze pontos információk nincsenek, hogy mely együttesek lehetnek ezek. A szakértők persze rögtön találgatásokba kezdtek, és próbálták feltérképezni, hogy mely csapatokba illene legjobban Jackson. Eszerint a Broncos, a Titans, valamint a Bears a legnagyobb esélyes.
A kép forrása: a Cleveland Browns hivatalos oldala.

