Stevie Jones térsérülése miatt kellett az erősítés San Diegóban.

Amikor az NFL nemrég bejelentette, hogy 2016-tól nem lehet a kapucnis pulóvert aláöltözőként használni, azt javasoltuk a szerződés nélkül álló James Jonesnak, hogy igazoljon déli csapathoz. Nos, úgy tűnik az elkapó megfogadta a tanácsunkat, hiszen tegnapról mára aláírt a San Diego Chargershez.

Riversnek azután lett égető szüksége egy kipróbált elkapóra, hogy Stevie Johnson megsérült. A Bills és a 49ers korábbi játékosa edzésen kapott a lábához, és hamar kiderült, hogy komoly a gond, ugyanis levált egy porc a térdében. A csapat bízott abban, hogy Johnson a sérülés ellenére nem fog sokat kihagyni, de tegnap kiderült, hogy műtétre is szükség lesz, ami azt jelenti, hogy a veterán WR akár hónapokig is lábadozhat.

Ezért hozták a csapathoz James Jonest, aki tavaly szintén egy sérülés okán kapott csak munkát. Green Bayben Jordy Nelson helyére kellett beugrania, és 15 mérkőzésen végül 890 yarddal valamint 8 TD-vel hálálta meg a bizalmat. Ha 2016-ban meg tudná ismételni ezt a teljesítményt, azzal alighanem a nyugati parton is elégedettek lennének...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel