Második számú irányítóvá…
A Rams az idei drafton komoly ellenértéket adott azért, hogy az 1/1-es választási joggal Jared Goffot szerezhessék meg maguknak. Ehhez képest a fiatal irányító a jelek szerint még közel sem áll készen arra, hogy a profi ligában játsszon, legalábbis erre utal az, hogy a Los Angelesbe költözött franchise első meccsén még csak a keretbe sem nevezték. Goff Case Keenum és Sean Mannion mögött csak a harmadik számú QB posztot kapta meg, ami látva az együttes kilátástalan játékát (0-28 a 49ers ellen), csak még furcsábbá teszi az egész helyzetet. Most azonban elérkezett az előléptetés ideje, de egyelőre az 1/1-es nem kezdőként kapja meg a bizalmat, csak leülhet a cserepadra. A vasárnapi (magyar idő szerint 22:05-ös) Seahawks elleni találkozón még mindig Keenum kezében lesz a karmesteri pálca, ám Goff helyet cserélt a depth charton Mannionnal, így egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy bemutatkozhasson az NFL-ben.
