Mint korábban megírtuk, a csapatok idén is kiosztották a tageket megtartani kívánt játékosaikra. Összesen öten – Dez Bryant, Justin Houston, Demaryius Thomas, Jason Pierre-Paul, Stephen Gostkowski – kaptak nem exkluzív franchise taget, egy játékost, a tight end Charles Clay-t pedig úgynevezett transition taggel láncolta magához a Dolphins. Mivel utóbbi jelölés esetében a játékos szabadon tárgyalhat más csapatokkal, és ha ott olyan ajánlatot kap, amit a tagelő csapat öt napon belül nem tud, vagy nem akar matchelni (vagyis tartani), akkor a játékos pickek beáldozása nélkül átigazolható, sejtettük, hogy a hat jelölt közül Clayről esik majd a legtöbb szó a tavasz folyamán. Igazunk is lett, hiszen azok után, hogy Alex Mack kegyeiért tavaly komoly csatát folytatott a Jaguars és a Browns, idén is akadt olyan csapat, amelyet a transition tag nem tartott vissza az ajánlattételtől, mégpedig a Bills.
Clay a transition tag értelmében több, mint 7 millió dollárt kereshet Miamiban, ami már alapjába véve is szép summa neki, hiszen a játékos eddigi 4 szezonja alatt tart összesen 1809 yardnál és 14 TD-nél, ráadásul tavaly még visszaesést is mutatott a 2013-as idényhez képest. Mindez azonban nem riasztotta el a Buffalót, amely először megkörnyékezte, majd tegnap egy 5 éves, 38 milliós ajánlattal kínálta meg a tight endet, amelyből 20 millió dollár garantált. Mindez azt jelenti, hogy a Dolphins-nak most 5 napja van arra, hogy arról nyilatkozzon, matcheli-e a Bills ajánlatát, különben elveszítik a játékost. Tavaly a Browns Mack esetében ezt néhány órán belül megtette, a Miami azonban alaposan meglepne minket, ha ilyen feltételek mellett nem hagyná távozni játékosát, hiába megy csoportriválishoz.
A Dolphins ugyanis a minap igazolta le Jordan Cameront, a Browns sokat sérült, de nagy potenciállal bíró tight endjét 2 évre 15 millióért, és nem hinnénk, hogy Clay megtartásával szívesen költenék a sapka több mint 10%-át erre a pozícióra. Persze bármi megtörténhet, lehet, hogy Miamiban bármire képesek csak azért, hogy ne kelljen évente kétszer Clay ellen játszaniuk. Akárhogy is lesz, az biztos, hogy Clay nagyon jól fog járni, hiszen vagy egy évre kap 7 milliót, vagy 4 év alatt legalább 20-at, de inkább többet. Egyszóval idén is megérte transition taget kapni...
Képünk a cdn.inquisitr.com-ról származik.

