Matt Forte elköszönt Chicagótól, a Giants kíméletlen volt, Charles Woodson pedig új munkát talált.
A nagydöntőt követően a csapatok megkezdték a felkészülést a következő szezonra, és az első négy játékos kirúgásáról a héten már be is számoltunk. Azóta azonban bőven akadtak még mozgolódások, és bár a legtöbb esetben játékosok elküldéséről van szó, azért akadt olyan is, aki új szerződést kapott, és volt aki visszavonult. A legfontosabb három eseményt nézzük meg részletesebben, a többit pedig felsorolás-szerűen:
Matt Forte búcsúja Chicagótól
Nyolc szezont követően a running back az egyik közösségi oldalon jelentette be, hogy a csapat nem fog vele szerződést hosszabbítani, így a szabadügynökpiac nyitását követően új munkaadót kereshet magának. Nem igazán volt meglepő ez a döntés, várható volt, hogy a Bears nem fog nagy pénzeket fizetni egy 30 éves futóért. Ettől függetlenül a szurkolók számára fájó, hogy a franchise egyik arcától, az évek során 8602 futott és 4116 elkapott yardot, valamint összesen 64 TD-t jegyző futótól búcsúzniuk kell. Forte a „búcsúlevelében” köszönetet mondott a Bearsnél töltött időkért, leírta, hogy csak azt sajnálja, hogy nem tudta megszerezni a Lombardi-trófeát a világ legjobb szurkolóinak. Ezen kívül hozzátette, hogy az előtte álló új kihívásokat nagyon várja már, de Chicago örökre az otthona marad.
A Giants nem kegyelmezett
Három játékosától is megvált a héten a New York-i alakulat, egy védőtől és két támadófalembertől. A linebacker Jon Beason még Carolinában kezdte a karrierjét 2007-ben, ahol első négy szezonjában kiválóan is teljesített. Ezt követően azonban a sérülések alaposan megtörték a karrierjét, 2013-ban pedig négy fordulót követően egy hetedik körös draftpickért a Giantshez cserélték. A szezon hátralevő részében ismét remekül játszott, a legutóbbi két évben azonban összesen csak kilenc meccs jutott neki, a többit megint csak sérülten töltötte. Ennek fényében nem meglepő, hogy a csapat meg is vált tőle, Beason pedig úgy döntött, hogy nem is erőlteti tovább, ami nem megy, kilenc NFL-ben töltött idényt követően bejelentette visszavonulását. A linebacker háromszor szerepelt a Pro Bowlon és 705 szerelés került a neve mellé, fantasztikus teljesítményre volt képes, amikor nem volt sérült.
Az Óriásoknál azonban ennél is nagyobb változások történtek, ugyanis Will Beatty és Geoff Schwartz munkáját is megköszönték. Beatty 2009-es draftolása óta tartozott a Giants kötelékébe, az elmúlt években Eli Manning vakoldalát védte, igaz 2015-ben nem tudott pályára lépni. Egy mellizom-szakadás miatt fél évet kellett kihagynia, a novemberre tervezett visszatérését pedig egy vállműtét húzta keresztbe. Helyét az újonc Ereck Flowers vette át, és úgy tűnik a csapatnál hosszú távon is bíznak a fiatal játékosban, ugyanis Beatty munkáját megköszönték. Geoff Schwartz az elmúlt két évet töltötte New Yorkban, összesen 13 mérkőzésen játszott tackle és guard poszton, de előbb boka-, majd lábtörés vetett véget a szezonjainak, most pedig kereshet magának új munkaadót. A sérülések miatt érthető, hogy a gárda megvált ettől a két játékosától, de összességében azért mégiscsak furcsa a döntés, hiszen ezzel nagyon lyukassá vált a támadófal, az így megspórolt pénzre pedig nem volt égető szüksége a csapatnak.
The #Giants have released veteran OL Geoff Schwartz and Will Beatty.
— New York Giants (@Giants) 2016. február 10.
�� | https://t.co/Aky8QVr9On pic.twitter.com/uncRj8Pt1p
Csak a szokásos húzás a Packerstől
Az elmúlt években megszokhattuk már, hogy a Green Bay nem túl aktív a szabadügynökpiacon, sokkal inkább a saját játékosait igyekszik rendszeresen újraigazolni a csapat. Most is ez történt, igaz van némi csalás is a dologban, hiszen Letroy Guion csak az elmúlt két idényt töltötte a Sajtfejűeknél, előtte a Vikings játékosa volt. A védőfalember tavaly nyáron egy évre írt alá B.J. Rajival karöltve, és a hárommeccses eltiltását követően 13 mérkőzésen lépett pályára, négyszer kezdőként, és 21 szerelés került a neve mellé. Ez a statisztika azonban ne tévesszen meg senkit, Guion nem olyan posztokon játszik, ahol halmozni lehet a nagy számokat. A védő értékes tagja a D-line-nak, ennek megfelelően most három évre 11,25 millióért írt alá. Meglátjuk, hogy ennek fényében B.J. Raji is kap-e majd új szerződést Green Bayben, vagy neki ezek után végleg távoznia kell.
További játékosmozgások
- Ahhoz képest, hogy három éve második körös pick volt, nem is olyan régen pedig még Denverben a kezdő RB pozícióért harcolt, Montee Ballt most a Patriots is kirúgta, méghozzá nem is az aktív keretből, hanem a gyakorlócsapatból.
- A Titans egy safetytől vált meg, az egykori első körös választott, Michael Griffin kilenc Tennessee-ben töltött idényt követően kereshet magának új csapatot.
- A Raiders egy év után rúgta ki a szezon közben sérüléssel bajlódó Nate Allent. A safetynek a magas fizetése miatt kellett távoznia, ám két nappal később a csapat olcsóbban visszaigazolta.
- A Dolphins a nyáron igazolt cornerbacktől, Brice McCaintől, valamint a novemberben összeszedett defensive endtől, Quinton Coplestől búcsúzott el.
- Lamar Holmes 2012-ben a Falcons harmadik körös választottja volt, 2015-ben egyáltalán nem lépett pályára sérülés miatt, majd évközben távoznia is kellett Atlantából. Az offensive tackle-t most a Lions igazolta le.
- Különleges érdekesség még, hogy a visszavonulását már korábban bejelentő Charles Woodson az ESPN stábjához csatlakozott, így tévésként láthatjuk majd viszont. Az egykori cornerback Keyshawn Johnson helyét veszi át a csatorna műsorában Chris Berman, Tom Jackson, Mike Ditka és Cris Carter mellett, szóval jó eséllyel legalább a jövő évi C’mon Man!-ek alkalmával újra találkozhatunk majd vele.

