Ahogy történelmi visszaemlékezős cikkünkben is szót ejtettünk róla, kevesen tudják jobban, hogyan lehet talpra állni egy nagy vereség után, mint John Elway. Éppen ezért hatalmas érdeklődés övezte a most a Broncos főigazgatójaként tevékenykedő denveri irányítólegenda első hivatalos sajtótájékoztatóját. Elway nem cáfolta meg önmagát, igazi lelkesítő beszédet mondott:
„Egy dolgot mondok. Van egy olyan érzésem, hogy most azok a kérdések következnek, hogy hogyan fogunk túljutni ezen. Igazam van? Rövidre zárva: még 48 óra sem telt a meccs óta! De elmondom maguknak: most mindenki arra koncentrál, mi történt és nem arra, hogy hogyan jutottunk el idáig, mit tettünk és min mentünk keresztül csapatként. Ahogy telik az idő, úgy fognak egyre kevésbé koncentrálni erre a meccsre, és egyre inkább nézik majd az egész éves teljesítményünket, és azt, amit a csapat és az egész franchise véghezvitt. És ha engem kérdeznek, én nagyon büszke vagyok minderre.
Lesznek majd változások, amiket meg kell lépnünk, és meg is fogjuk húzni ezeket. Ez a mérkőzés jó lesz arra, hogy azt mondjuk: Rendben, most mind tudjuk, milyen ott lenni. Fel kell használnunk ezt a tapasztalatot, hogy ott lehettünk, de ugyanakkor elölről kell kezdenünk mindent, kezdve a holtszezon programjaival. Mindenki tudja, hogy lassan eljön április 21-e, és persze majd meglesznek emberek is akikkel 85-90 fősre duzzasztjuk a rostert. Akkor majd John (Fox) megtartja az első eligazítást, ahol az lesz a cél, hogy összekapjuk magunkat és világbajnokok legyünk. A cél ugyanis nem változott, és nem is fog változni. Felhasználjuk a történteket tapasztalatként, csalódottak leszünk amiatt, hogy nem játszottunk jobban, de a lényeg, hogy a franchise és a tulajdonos, Pat Bowlen céljai nem változtak, és nem is fognak. Olyan keményen dolgozunk majd, mint tettük azt idén, ha nem keményebben, és azzal a hozzáállással megyünk neki a szezonnak, hogy világbajnokok akarunk lenni, ennek érdekében pedig mindent meg is fogunk tenni.”
Figyelem! További érdekességeket is találhatsz a XLVIII. Super Bowlról február 14-én megjelenő nyomtatott magazinunkban!

