A Packers drukkerek egyik nagy kedvence New Orleansba tette át székhelyét.
John Kuhn 2005-ben a Steelersnél kezdte pályafutását, de a nevét igazából Green Bayben ismerhettük meg, ahol 2007 és 2015 között három meccset leszámítva folyamatos játéklehetőséghez jutott. A 33 éves fullback karrierje során 619 futott yardot és mellé 15 touchdownt jegyzett, elkapásokkal pedig 572 egység került a neve mellé, további nyolc TD-vel. A Packersnél az évek során óriási közönségkedvenc lett, akihez ha labda került, a Lambeau Field összes drukkere egyszerre kezdett vad „Kuuuuhhhhhhnnnnn” kiáltozásba. A játékos szerződése azonban lejárt, Green Bayben pedig úgy döntöttek, hogy már nem hosszabbítanak vele, így a fullback a folytatás reményében más csapatok hívását várta, végül pedig a Saints-cel egyezett meg.
