Manziel megszerezte első touchdownját, na meg nagy nyilvánosság előtt bemutatott.

Őszinték leszünk, azért is nem foglalkozunk rendszeresen Johnny Manziel ügyes-bajos dolgaival, mert nem a pályán kívüli hülyeségei miatt szeretnénk ítélkezni felette. Vártuk, hogy megcsillantsa amerikai foci tudását, és inkább arról írnák, hogy milyen szép touchdown passzt adott, vagy éppen hogyan adta el a labdát. Szóval szerettük volna kivárni, hogy ne a bulvárt, hanem a sportértékét helyezhessük előtérbe. Az éjszakai előszezon meccsen viszont volt egy olyan momentum, amit már nem lehet nem megmutatni.

A Browns a Redskins otthonába látogatott, a találkozó pedig 24-23-as washingtoni győzelemmel zárult. Igaz a Cleveland az utolsó másodpercekben egy Hail Mary TD-vel (Connor Shaw feldobott labdáját Emmanuel Ogbuehi szedte le) állította be ezt az állást, majd a győzelem megszerzéséért két pontos kísérlettel próbálkozott a csapat, az viszont sikertelen volt.

A Manziel szemszögből érdekes esemény pedig még a harmadik negyed vége felé történt. Az irányító egy elrontott passz után, nem tudjuk milyen felindulásból, de nemes egyszerűséggel a középső ujját felemelve intett vissza a háta mögött a Redskins oldalvonala felé.

Aztán később a csapat PR-osa, Rob McBurnett felvilágosította Johnnyt, hogy ezt bizony most az egész világon látták, a QB reakciója pedig igazán nagyszerű.

Az utolsó hasonló eset, amire emlékszünk, az a Packers játékosához A.J. Hawkhoz köthető. A linebacker még 2011-ben egy Rams elleni mérkőzésen sackelte Sam Bradfordot, majd mutatott ki a saját csapattársai felé, állítása szerint viccből. A liga nem nevetett olyan jót, inkább küldött neki egy 10.000 dolláros csekket ajándékba. Szóval Manziel is készülhet, hogy pár ezer dollárral vékonyabb lesz a pénztárcája.

De hogy tényleg legyen valami sportértéke is Manzielnek, elmondhatjuk, hogy az újonc irányító megszerezte első touchdown passzát a profik között. Ehhez gratulálunk, igaz az érdemi részét nem ő tette hozzá.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel