Nagyot hibázott a Giants, amikor elengedte középső linebackerét, Chase Blackburnt, az Óriások pedig négy hét után rá is jöttek erre, hiszen trade formájában szeretnék pótolni a játékost. Már meg is van a megfelelő utód Jon Beason személyében, akit – mit ad Isten – éppen Chase Blackburn szorított ki a Carolina Panthers kezdőjéből... A New York egy hátsó körös picket adna a játékosért, és a kiszivárgott információk szerint sikerült is megállapodni a Párducokkal, egyedül Beason egészségügyi állapotán múlik, hogy sikerül-e tető alá hozni az üzletet.
Jon Beason 2007-ben első körös pickként került a Panthers-höz, és első négy szezonjában azonnal igazolta is tehetségét. 2007 és 2010 között minden meccsen kezdőként lépett pályára, és háromszor a Pro Bowl keretbe is beválasztották. 2011-ben azonban elszakította achilleszét a szezonnyitón, és azóta folyamatosan sérülésekkel bajlódik. Az utóbbi két szezonban mindössze hét meccsen tudott pályára lépni, legutóbb pedig a térdét kellett megműteni. Ilyen előzményekkel egyáltalán nem biztos, hogy átmegy az orvosi vizsgálaton a Giants-nél, de ha igen, és újra régi formáját mutatja, akkor nagyot nyerhet vele a jelenleg 0-4-gyel álló New York.

