A Browns elkapója visszatérhet a csapathoz, de négymeccses eltiltással kezdi az előttünk álló szezont.
Ha valaki esetleg nem tudná követni Josh Gordon eltiltásait, azt egyáltalán nem hibáztatnánk, hiszen a 2012-es Supplemental Drafton elkelt játékos, karrierje négy szezonja alatt, csapata 64 meccséből csak 35 alkalommal tudott pályára lépni. A receiver tehát majdnem annyi meccset hagyott ki, mint amennyin be tudott öltözni, igaz ha játszott azt elég magas szinten tette, amit a 2754 elkapott yard és a 14 TD is jelez. Gordon minden bizonnyal ennek, tehát a jó játékának köszönheti, hogy még egyáltalán szóba állnak vele Clevelandben, ahol elvileg az előttünk álló szezon ötödik hetétől ismét láthatjuk játszani.
Gordon egyéves eltiltása ugyanis lejárt, az elkapó kérvényezte, hogy újra edzésbe állhasson, a liga pedig mindezt engedélyezte neki, miközben azért az első négy meccsre még elmeszelte. A játékos azonnal hálálkodott is egy sort mindenkinek, örömét fejezte ki, hogy újra visszatérhet szeretett sportágához, a csodás clevelandi drukkerek elé, sőt azt is elmondta, hogy a csapattársak csak úgy áradoztak neki arról, hogy milyen jó irányba tart a Browns az új vezetéssel.
Jelenleg tehát minden a legnagyobb rendben Gordon körül, ha nem csinál újabb baromságot, akkor az ötödik héten a pályán is viszontláthatjuk a 2013-as idény legjobb elkapóját. És hogy kivel fog játszani a Browns az ötödik héten? Bizony nem másik csapattal mint a Patriots-cal, ahol szintén lesz egy nagy visszatérő Tom Brady személyében, csak hogy igazán pikáns legyen az a párharc.

