Újra áll a bál a Browns eltiltott elkapója körül.

Szerencsére az NFL balhés játékosai figyelnek arra, hogy vetésforgóban szállítsák a hozzájuk kapcsolódó híreket, így Johnny Manziel, Aldon Smith és Josh Gordon kalandjait sem tudjuk megunni. Most utóbbi kapcsán robbant fel ismét az internet, ugyanis érdekes pletykák láttak napvilágot a Browns önpusztító életmódot folytató elkapójával kapcsolatban. Tegnap éjjel ugyanis a FOX Sports, az Associated Press és az NFL Media is azt állította megbízható forrásra hivatkozva, hogy Gordon elbukott a liga drogtesztjén. A korábban dopping, kábítószer, majd – biztos, ami biztos alapon – alkohol miatt is gondba kerülő játékos vizeletében ugyanis marihuána nyomaira bukkantak, és bár a drog aránya alatta volt a liga által megszabott határértéknek, az ellenőrzés azt is kimutatta, hogy a mintát hígították, így pedig az manipuláltnak, vagyis pozitívnak minősül. Gordon tehát füvezett.

A hír természetesen körbejárta az internetet, és mindenki megoldottnak látta a rejtélyt, hogy a tavaly 1 évre eltiltott játékos miért nem kapott még engedélyt a visszatérésre, annak ellenére, hogy ezt már januárban kérvényezte. Csakhogy Gordon erre kiírta Twitterre, hogy ha valaki valami megírásra érdemes sztorira vágyik, akkor máskor inkább őt keresse. Ez alapján arra lehetett következtetni, hogy a pletykák teljesen alaptalanok. Gordon tehát mégsem füvezett.

Ugyanakkor igencsak beszédes, hogy ma már az NFLPA, vagyis a játékos szakszervezet is jelezte: vizsgálatot indítanak, hogy megtudják, ki szivárogtatott szigorúan orvosi titoknak számító információkat az NFL elvonó programjában lévő játékosról. Ilyen közleményt viszont nem ad ki csak úgy hobbiból egy szervezet... Ezek szerint Gordon mégiscsak füvezett.

Mindent összevetve tehát jelenleg annyit tudunk, hogy a Browns elkapója vagy megbukott kábítószerrel vagy nem. Ami viszont bizonyos, hogy még nem kapta meg a játékengedélyt a ligától, így sajnos azt sem tudjuk, hogy a futballt számmisztikai alapokra terelő Browns vajon igényt tart-e még egyáltalán a pletykák szerint időközben 115 kilósra hízott WR-re.

Az épeszű NFL-rajongó erre persze azt mondja, hogy a kérdés bizonyára költői, hiszen Gordont sosem engedik többet a pályára, de Adam Schefter mára újabb érdekes infókkal állt elő az NFL álláspontjával kapcsolatban. A mindig jól értesült – és az orvosi titoktartás szabályaira már korábban is magasról ejtő – beatwriter ugyanis azt írta Twitteren, hogy a liga a pozitív drogteszt ellenére sem zárkózik el attól, hogy az önsorsrontó támadót pályára engedje 2016-ban. Mindössze annyit várnának el tőle, hogy egy 60-90 napos periódust lehozzon pozitív teszt nélkül. Mi, ismerve az NFL vaskalaposságát eltiltás ügyben, erősen kamunak érezzük ezt az értesülést, de azt is be kell látni, hogy a logika és a konzisztencia sosem tartozott a liga vezetőségének erősségei közé...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel