A Panthers kisebb meglepetésre levette a franchise taget a kiváló cornerbackről.

Tavaly év elején mindössze 2-3 forduló kellett ahhoz, hogy kiderüljön, a Panthers nagyon nagy hibát követett el, amikor a szezon előtt nem hosszabbította meg Josh Norman szerződését. A cornerback ugyanis ihletett formában kezdte meg a 2015-ös évet, és ami talán még ennél is jobban meglepte a Carolina vezetőit, hogy a magas színvonalat az egész idény során tartani tudta. Ezek után nyilvánvaló volt, hogy a korábbi 5. körösös játékos mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy nagyot kaszáljon, hiszen karrierje első 4 évében „aprópénzért”, kevesebb mint 2,3 millióért játszott.

Norman állítólag évi 16 milliót szeretett volna, ami még a franchise tender alatt kapott 13,95 milliónál is több, a Panthers általános igazgatója, David Gettleman viszont nem tudott (és a CB ügynöke szerint nem is akart) ennyi pénzt előteremteni a sapka alól. Így hát egy sportszerű lépéssel megkönnyítette mindenki helyzetét, és levette a taget a játékosról, aki így szabadon igazolhatóvá vált.

A döntés jó a Carolinának, hiszen így jövőre kapnak egy alighanem 3. körös kompenzációs picket, mivel még a május 12-i határidő előtt elengedték a játékost. Emellett most van egy hetük arra, hogy megnézzék a draft cornerback kínálatát, és megtalálják a megfelelő utódot. Ráadásul mivel Norman a börzéig alighanem talál magának egy új csapatot, valószínű, hogy eggyel kevesebb versenytársuk lesz az újonc defensive backekért folytatott versenyfutásban. A döntés egyébként fair Normannal szemben is, ugyanis a játékos a keresletet erősen visszavető draft után lényegesen rosszabb tárgyalási pozícióba került volna szabadügynökként.

Összességében tehát ez egy jó és rendkívül korrekt lépés a Pantherstől, de azért dicséret nem jár nekik, hiszen a tavalyi felelőtlenségüknek köszönhetően az egyik legjobb védőjüket veszítették el. Persze lehetséges, hogy ha tavaly hosszabbítanak Normannel, akkor a „jóllakott” veterán sosem játszik ilyen magas szinten, de ezt már sosem tudjuk meg. Ami biztos, hogy a tavalyi év legkiválóbb cornerbackjét most bárki viheti, aki meg tudja fizetni. Az első jelentések szerint a 49ers, a Steelers és a Dolphins is aktívan érdeklődik...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel