A Jaguars mellett a Raiders és Falcons is házigazda lesz 2014-ben a Wembley-ben.

Az NFL népszerűségnek csúcsán van Európában, így nem csoda, hogy az NFL első embere, Roger Goodell tovább bővíti az International Series névre hallgató sorozatot. Az idei két mérkőzés után jövőre három találkozót is rendeznek a Wembley-ben: a már korábban elígérkező Jaguars mellett jövőre a Raiders és a Falcons is házigazda lesz. Utóbbi kiléte igazán meglepő, hiszen a másik két csapattal ellentétben az Atlantának már régóta nincs gondja a Georgia Dome megtöltésével, de persze nincs arra szabály, hogy csak a blackout által fenyegetett csapatok jöhetnek az öreg kontinensre.

„Rajongóink az Egyesült Királyságban bizonyították, hogy imádják a focit, és többet szeretnének. Mindkét londoni meccsre azonnal elfogyott az összes jegy, a szurkolók lelkesedése pedig egyre csak nő. Azzal, hogy két meccset játszottunk idén a brit fővárosban, egyre több rajongót szerzünk, és abban bízunk, hogy jövőre három mérkőzéssel még több emberrel sikerül majd meg megszerettetni ezt a sportágat.”

A komisszár azt is elmondta, hogy idén még az ellenfelek és az időpontok is bejelentésre kerülnek majd, de csak később, így további konkrétumokkal egyelőre nem tudunk szolgálni.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel