A New York Giants négy vereséggel kezdte a szezont, ami nem csak a szurkolóknak, hanem a játékosoknak is igen fájó pont. Az első két héten előbb a Cowboys, majd a Broncos babrált ki a csapattal, igaz ezek a botlások még úgy-ahogy belefértek. Aztán jött viszont a Panthers elleni mérkőzés, ahol egyetlen pontot sem tudott a táblára tenni a csapat, majd a Chiefs elleni fiaskó, ahol Victor Cruz elkapott TD-je volt az Óriások egyetlen öröme.
A rendkívül gyenge szezonkezdet természetesen csalódottságot szül, a kritikus hangok pedig könnyen megjelennek a csapat körül. Nincs ez másként a Giants-nél sem, ahol Cruz úgy nyilatkozott egy kétes szituációról, hogy az edző döntése volt, ami ugyan nem különösebben éles kritika, a csapat defensive endje, Justin Tuck valószínűleg mégis ezen kapta fel a vizet. A kiváló védőjátékos ugyanis azt nyilatkozta, hogy ha bárki a vezetőedző, Tom Coughlin ellen fordul, akkor Tuck lesz az első, aki az illetőt szájba vágja, valamint hozzátette, hogy higgyék el jobb, ha ez nem történik meg.
Egyébként szép dolog, hogy Justin Tuck így védi az edzőjét, de ebből a keménységből egy kicsit a pályán is megvillanthatna a kétszeres Super Bowl győztes defensive end.

