Az egykori Ravens DT befejezte pályafutását és odaadta egyik veséjét a kétszeres SB-győztes öccsének.

Chris Kemoeatu 2005-ben volt a Steelers hatodik körös választottja, és hét szezont húzott le a támadófalban, valamint két Super Bowlt is nyert mielőtt vissza kellett vonulnia. Chris-nek ugyanis gyerekkora óta vesefájdalmai voltak, amik idővel egyre súlyosabbak lettek, a 2011-es idény végén pedig abbahagyta a profi amerikai focit, hogy betegségét kezeltetni tudja. Ekkor derült ki, hogy új vesére lesz szüksége, amit végül saját bátyjától kapott meg.

Ma’ake Kemoeatu a hét testvér legidősebbike, és mindig is úgy érezte, hogy ez azzal jár együtt, hogy neki kell törődnie a fiatalabb Kemoeatukkal. Ma’ake is játszott az NFL-ben, őt 2002-ben draftolatlanul szerezte meg a Baltimore Ravens, ahol négy évet lehúzott, majd a Panthers és a Redskins színeiben is játszott, mielőtt visszatért volna 2012-ben Baltimore-ba, ahol ő is SB-t nyert. Ez volt az utolsó éve a profi ligában, ugyanis ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy Chris-nek új vese kell, és mivel benne megvolt az elszántság, hogy segítsen öccsének, azonnal vállalta, hogy donor lesz és odaadja az egyik veséjét testvérének.

Az egyezés Chris és Ma’ake között 99 százalékos volt, az orvosok számára is olyan volt az egész helyzet, mintha ikrekkel lett volna dolguk. Mivel mindkettőjüknek le kellett fogyniuk, illetve Chris-nek egy szívműtétre is szüksége volt, egy kicsit megcsúszott a szervátültetés, de végül augusztus 27-én Ma’ake veséjét szerencsésen megkapta az öccse. A testvérek most a hat hetes rehabilitáció felénél tartanak és az orvosok állítása szerint tökéletes állapotban vannak mindketten. Bár nem lenne kockázatmentes, de Ma’ake megtehetné, hogy egy vesével is játszik az NFL-ben, ahogy azt a Browns linebackere, Paul Kruger is teszi, de ő inkább úgy döntött, hogy a profi ligából neki ennyi elég volt, és közösen visszamennek Hawaii-ra, hogy a családjukkal és a barátaikkal lehessenek.

A főoldali kép és a történet is a USA Today-ről származik.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel