Az előszezonban mutatott remeklése miatt Jarryd Hayne túlélte a keretszűkítést, és a 49ers 53 fős rosterén kezdte az évet. Élesben azonban rögtön egy elejtett punttal mutatkozott be, összesen pedig hat meccsen jutott szóhoz, melyeken nyolc futással 25 yardot, egy elkapással pedig hét egységet jegyzett. Puntvisszahordások tekintetében ennél azért eredményesebb volt, hiszen nyolc alkalommal futott vissza 76 yardért, ami 9,5-s átlagot jelent. A csapat a Ravens elleni találkozót követően tette ki őt az aktív keretből, majd igazolta vissza a practice squadba, ahonnan most ismét visszakerült a rosterre. Hayne egyébként a sérültlistára kerülő guard, Alex Boone helyére érkezett, a mai Lions elleni mérkőzésen pedig jó eséllyel szerephez is jut majd.

jarryd-hayne-fans.jpg

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel