A Bengals puntere már tud viccelődni súlyos sérülésén.

Bizonyára sokan emlékeznek, hogy a tavalyi szezon 15. fordulójában a Steelers 30-20-ra győzte le a Bengals-t, a meccs legvitatottabb jelenete pedig Antonio Brown punt return touchdownja volt, ami alatt a Cincinnati puntere csigolyarepedést és állkapocstörést szenvedett. Azóta a felek most találkoznak először egymással, Kevin Huber pedig túl van azon, hogy a sérülésén búslakodjon, és sokkal viccesebben fogja fel a Pittsburgh-gel szembeni összecsapást. A rúgó a lentebb látható képet osztotta meg Twitterén, méghozzá azzal a szöveggel, hogy „Itt a Steelers hét, ideje, hogy felturbózzam a sisakrácsomat, hogy egyben maradjon az arcom”.

Egyébként, ha valamivel vigyáznia kell a Bengals-nak, akkor Antonio Brown visszahordásaival feltétlenül. Huber ugyanis 2009 óta van a ligában, és ezzel együtt Cincinnatiben, a csapat pedig azóta kétszer nyelt be punt return TD-t – mondanunk sem kell – mindkettőt a Steelers ellen, és mindkettőt Brown szerezte. Ha visszafordítjuk ugyanezt a dolgot, akkor azt láthatjuk, hogy a Pittsburgh elkapója profi pályafutása során két touchdownt szerzett összesen punt utáni visszahordásból, és ezekkel ugyebár a Bengals-t tisztelte meg. (Az első 2011. december 4-én történt, akkor a Steelers 35-7-re győzött, a második az említett tavalyi meccs, december 15-én.)

Huber egyébként idén 56 alkalommal puntolt 2661 yardért, ami 47,5-ös átlagot jelent, ami a második legjobb a ligában. Rúgásai közül 22-őt próbáltak meg visszahordani 114 yardért, ez 5,2-es átlagot jelent, ami pedig a harmadik legjobb az NFL-ben idén. Maga a játékos azt nyilatkozta, hogy ebben a szezonban sokkal kiegyensúlyozottabb a játéka, de az irányzékkal azért akadnak gondjai, amin folyamatosan próbál javítani. Huber azt is elárulta, hogy Brown mindkét touchdownjánál a pálya közepére érkezett a labda, a kiütés óta pedig annyi változott meg a játékában, hogy azért jobban körülnéz, és nem rohan eszetlen módon szerelni.

A mai Steelers@Bengals meccset a C8 este nyolc órától közvetíti, a mérkőzéshez pedig hamarosan érkezünk a szokásos beharangozóval is.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel