Kenny Britt játékjogát a 2009-es draft első körében szerezte meg a Tennessee Titans csapata. A wide receiver idén újonc szerződésének utolsó évébe lépett, és úgy tűnik, a szezon végén a két fél nem fog új kontraktust aláírni. Britt ugyanis első számú elkapónak számít a Titans együttesénél, de ő sokszor képtelen ennek megfelelően viselkedni és támogatni csapatát. A hétvégi Texans elleni mérkőzés folyamán a játékost padoztatta is egy kicsit Mike Munchak vezetőedző, méghozzá azzal a céllal, hogy Britt talán észhez tér és keményebb munkával rukkol elő. A receiver azonban félreértette az üzenetet és hivatalos twitter csatornáján a következőket osztotta meg: „Úgy tűnik a Titans előhúzta a Jared Cook kártyát. Valószínűleg ez lesz az utolsó évem a csapatnál, szóval legyen ez egy remek idény.”
Jared Cook korábban szintén a Tennessee játékosa volt, akinek szerződése tavaly járt le a Titánoknál. Cook azt szerette volna, hogy annak ellenére, hogy ő tight end, elkapóként tegyenek rá franchise taget, ugyanis az nagyobb fizetéssel jár együtt. A gárda azonban így nem tartott igényt szolgálataira, Cook pedig a St. Louis Rams együtteséhez távozott.
Kenny Britt tehát elhagyná a csapatot és talán mind a játékosnak, mind a gárdának jobb is lenne, ha a szezon végén elválnának útjaik.

