Carl Nicks az elmúlt két évben nem tudott egészséges maradni, így 29 évesen visszavonult.

A New Orleans Saints a 2008-as draft ötödik körében választotta ki Carl Nicks-et, aki hamar kirobbanthatatlan lett a csapatból. A guard már az első évében minden meccsen pályára lépett, igaz ekkor még „csak” 13 alkalommal volt a kezdőcsapat tagja. Nicks a következő három évben viszont már végig kezdő volt, és remek teljesítménnyel rukkolt elő. 2010 februárjában Super Bowlt nyert a csapattal, 2010-ben és 2011-ben is beválasztották a Pro Bowlra, mondhatni egy Hall of Fame karrier kezdett kibontakozni New Orleans-ban.

A játékos aztán 2012-ben szabadügynök lett, majd a csoportrivális Tampa Bay Buccaneers együtteséhez írt alá öt évre 47,5 millióért. Első itt töltött évében hét meccsig bírta a gyűrődést, majd a szezon hátralevő részét lábujj problémák miatt sérültlistán töltötte. A tavalyi idény sem kezdődött jól számára, ugyanis ő volt az első áldozata az MRSA fertőzésnek. Nicks emiatt hagyta ki az idény első két találkozóját, majd úgy tűnt, hogy már rendbe jött, így a Patriots és a Cardinals ellen a harmadik és a negyedik héten már ott volt a pályán. Ezt követően azonban kiújult nála a fertőzés, ami azt eredményezte, hogy a támadófalember többet már nem is szerepelt a 2013-as szezon során.

Nicks tehát az elmúlt két évben – amióta a Buccaneers játékosa – összesen kilenc találkozón erősítette csapatát, cserébe viszont felmarkolt nagyjából 25 millió dollár körüli összeget. A hírek szerint a játékos egészségi állapota mostanra rendbe jött, úgyhogy úgy tűnik valami más állhat a közös megegyezéssel történő szerződésbontás hátterében. Egyes információk szerint a felek állítólag valamiféle „peren kívüli egyezséget” is kötöttek, ami csak tovább bonyolítja az egész kérdést.

Nicks ezt követően a visszavonulását is bejelentette, így elvileg a 29 éves játékos befejezte a pályafutását. Az eset körülményei elég érdekesek, így azt gondoljuk, hogy még lesznek fejlemények az ügyben a közeljövőben.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel