A Redskins safety-je 2007 óta van a ligában, de azóta sem képes megtanulni, hogy milyen is a szabályos szerelés. Büntetéseinek sora 2009-ben vette kezdetét (tehát az első két idényét tulajdonképpen egész jól lehozta), amikor még a Patriots játékosaként sportszerűtlenség miatt kapott egy 7500 dolláros csekket. 2010 októberében a bírság már 50 ezer volt, köszönhetően egy védekezésre képtelen elkapó kiütközésének, amit egy évvel később Bears játékosként megint megismételt, igaz akkor csak fele annyit kellett érte fizetnie. A kettő között azért volt még a rovásán egy sisak a sisaknak büntetés 20 ezer dollárért, majd egy kis szünetet követően tavaly már Redskins játékosként csengetett be 42 ezret egy újabb sisakra történő fejelés miatt, ráadásul az ütközést is ő sínylette meg jobban.

A hetedik héten a Bears ellen aztán két illegal hit miatt kapott sárga zászlót (Brandon Marshall és Alshon Jeffery voltak a szenvedő felek), a liga pedig nem kegyelmezett és végül egy meccsre eltiltotta a játékost, aki így a Broncos elleni 45-21-es vereség alkalmával nem állt csapata rendelkezésére. Amellett egyébként, hogy Meriweathert elmeszelték, még kapott egy újabb csekket, ezúttal 70 ezerről.
Minden adott volt tehát, hogy a védő tanuljon a hibáiból és befejezze a tényleg túlzásba vitt durvaságot, de jelentjük ez nem sikerült neki. Most már meg sem várta a szezon kezdetét, a preseason harmadik hete során legyalulta Torrey Smith-t.

Az eset a közösségi médiát is lázban tartotta, az egyik Twitter felhasználó például így értékelte a szerelési kísérletet: „Ki tanította meg Brandon Meriweathert, hogy így szereljen? Egy ember karok nélkül?” És valóban: indokolatlan karhasználattal biztosan nem vádolhatjuk meg a safety-t.
A lényeg, hogy a liga megint nem tűrte tovább az ámokfutást, és ezúttal két meccs lett az eltiltás mennyisége, igaz fellebbezni ezúttal is lehet. Ha a büntetés érvényben marad, akkor a játékos a Texans és a Jaguars elleni mérkőzéseket hagyja majd ki.

