Az NFL szerethetőségének egyik oka a fizetési sapka, amelynek köszönhetően nem számít, egy-egy tulajdonos éppen mit tud a tejbe aprítani, hiszen a játékosállomány összeállítására mindenki ugyanakkora keretet fordíthat. Viszont éppen ezért kevés szó esik arról, hogy a csapatok első embereinek valójában mennyire is vastag a pénztárcája. Mivel nagyban tart a holtszezon, a szabadügynök piac legérdekesebb része már lecsengett, a draft pedig még messze van, gondoltuk, utánanézünk az ügynek.
Listánk összeállításához a pénzügyi körökben is elismert és megbízhatónak tartott Forbes adataiból indultunk ki, de azt azért hozzá tesszük, hogy ők sem az üzletemberek vagyonnyilatkozataiból bogarászták ki a szükséges adatokat, hanem becsléseket végeztek listájuk összeállításakor. Bár a Forbes hivatalos oldalán van élő követő is, mi inkább a 2014-es „záróegyenlegekre” voltunk kíváncsiak, hiszen azok alighanem pontosabbak, mint a naponta változó, értesüléseken alapuló kalkulációk. Na, de elég a magyarázatból, kezdjük meg inkább a turkálást a legvagyonosabb tulajok zsebében!
-
Paul Allen – Seahawks – 17,5 milliárd dollár
A Seattle Seahawks tulajdonosa nem Super Bowl győztes csapatából gazdagodott meg, hanem abból, hogy elég komoly tulajdonrésze van a Microsoftban, de attól még becsülendő, hogy támogatja a sportot. Olyannyira, hogy a Seahawks mellett a Portland Trail Blazers NBA csapat is az övé. Allen egyébként a világ leggazdagabb emberei között is előkelő helyen van, hiszen tavaly az 51. helyen végzett, de mögötte aztán hatalmas űr tátong...
-
Stephen Ross – Dolphins – 6,5 milliárd dollár
...Stephen Rossnak, a Dolphins első emberének ugyanis „rongyos” 6,5 milliárd is elég volt az ezüstéremhez. Ő sem a Dolphins-ból szedte meg magát, hiszen csak 2008-ban vásárolta meg a csapat részvényeinek többségét, valójában ingatlanokban utazik. Összesítettben ez a pénzösszeg egyébként a 216. helyre elég.
-
Stan Kroenke – Rams – 6,3 milliárd
Stan Korenke viszont igazi „sportőrült” a szó legnemesebb értelmében, hiszen bár ingatlanokból gazdagodott meg, minden pénzét a sportra költi. A Rams mellett ugyanis (bár névleg nem, de valójában) övé a Denver Nuggets NBA csapat, a Colorado Avalanche hokicsapat, a Colorado Mammuth lacrosse csapat és az Arsenal futball klub is. Az első háromtól azonban az NFL szabályzata értelmében hamarosan meg kell majd válnia, kíváncsian várjuk, hogy ez felfelé vagy lefelé löki majd a Forbes listájának 225. helyéről.
-
Shahid Khan – Jaguars – 4,8 milliárd
Lelépve a dobogóról ismét ugrunk egy nagyot, egészen a lista 330. helyéig, ahol a Jacksonville-t 2011-ben megvásároló, hivatalosan 2012-től tulajdonló Shahid Khan áll. Ő autóalkatrészekben utazott, mielőtt Florida kiskirályai közé lépett volna, és a Jags mellett a Fulham FC-t is birtokolja Angliában.
-
Robert Kraft – Patriots – 4,3 milliárd
A Patriots tulajdonosa csomagolásból, majd szállítmányozásból és nemzetközi kommunikációból lett a világ 381. leggazdagabbja, de az elmúlt két évtizedet uraló New England Patriots megvásárlásával sem járt rosszul, hiszen uralkodása alatt már 7-szer jutott Super Bowlba a csapat.
-
Jerry Jones – Cowboys – 4,2 milliárd
Az öreg Jerry apja nyomdokaiba lépve biztosításokkal kezdte, és miután 1967-ben nem tudta megvásárolni a Chargers-t, inkább olajba fektetett. Ez látszólag bejött, hiszen jelenleg ő a világ 393. leggazdagabb embere, és övé az NFL egyik legértékesebb franchise-za, aminek a Chargers a nyomába sem ér.
-
Terrence Pegula – Bills – 3,8 milliárd
Az újdonsült Bills tulaj vagyona harmadát költötte a csapatra, és gázügyleteiből a Buffalo Sabres hokicsapatra, valamint a Buffalo Bandits lacrosse csapatra is maradt elég pénze. Összességében ő a 452. leggazdagabb ember a világon, de ha fel tudja virágoztatni az évtizedek óta hanyatló franchise-t, bőven kúszhat még feljebb a listán.
A Forbes 500 leggazdagabb embere között már nem találunk több NFL tulajt, főleg mióta Malcolm Glazer, a Buccaneers (és egyébként a Manchester United) tulajdonosa elhunyt. 4,4 milliárdos vagyon azóta felaprózódott a rokonok között, így hiába fért volna oda az 5. helyre, ezt a díjat sajnos posztumusz sem tudjuk neki odaadni. Világviszonylatban szintén nem számít vastagnak Stephen Bisciotti (Ravens, 2,7 milliárd), Arthur Blank (Falcons, 2,5 milliárd), Robert McNair (Texans, 2,4 milliárd), Tom Benson (Saints, 1,9 milliárd), James Irsay (Colts, 1,75 milliárd) és Daniel Snyder (1,7 milliárd) sem, de azért bevalljuk, szívesen cserélnénk velük egy hétvégére...

