Több csapatnál is változások történtek az irányítók személyeit illetően, így úgy döntöttünk, hogy mielőtt elkezdődik a szezon, letisztázzuk, hogy hol ki lett a kezdő, és ki maradhatott a padon. Ma (kedd) az AFC csapatait nézzük végig, holnap (szerdán) pedig jöhet az NFC.
AFC East
New England Patriots – Nem fogunk nagy meglepetést okozni, Tom Brady maradt a kezdő továbbra is. Ryan Mallettet a csapat elcserélte, mert az újonc Jimmy Garoppolo elég jó teljesítményt nyújtott az előszezon során, és nem elképzelhetetlen, hogy ő lesz majd Brady utódja.
Miami Dolphins – Ryan Tannehill a kezdő, Matt Moore a csere, szóval nem változtak a dolgok. Szerintünk mindketten nagyjából elfogadható irányítók, de nem ártana melléjük a tavalyinál jobb futójáték, hogy bármit produkálhassanak - persze elsősorban Tannehill.
New York Jets – Hiába volt nyílt verseny hirdetve, mégis Geno Smith maradt a kezdő a csapatnál. Érthető, hogy Michael Vick már nem a jövő embere, míg Smith még az lehet, de érzésünk szerint egy-két rosszabb meccs, és Vick könnyen átveheti a helyét.
Buffalo Bills – A helyzet itt is hasonló: adott a másodéves E.J. Manuel, aki egyelőre nem kápráztatott el minket, mögötte pedig ott ül a padon a rutinosabb Kyle Orton, aki szintén lehetőséghez juthat a szezon folyamán.
AFC North
Cincinnati Bengals – Tyler Wilsont kivágta a csapat, az ötödik körös újonc, AJ McCarron pedig egyelőre sérültlistán pihen, így aztán az előszezonban komoly összeget kapó Andy Dalton mögött, tavaly a Browns-nál szerepet kapó Jason Campbell ül a padon.
Pittsburgh Steelers – Ben Roethlisberger helye cseppet sem kérdéses, de némi meglepetésre mögötte két másik QB is rosteren maradt. Az egyik Bruce Gradkowski, aki az első számú cserének még nagyjából érthető, de a 2013-ban a negyedik körben draftolt Landry Jones annyira gyengécskének tűnik, hogy nem hittük volna, hogy megússza a cutot. Sikerült neki, csak Big Bennel ne történjen semmi.
Baltimore Ravens – Joe Flacco mögött a negyedik évét kezdő Tyrod Taylor tanulgat inkább kevesebb, mint több sikerrel, de ezúttal is övé lett a backup poszt.
Cleveland Browns – Brian Hoyer tavaly túlságosan meggyőző játékot nyújtott azon az alig több mint két meccsen, amin játszott, hogy ne kapja meg ismét a lehetőséget. Annál is inkább így van ez, mert az újonc Johnny Manziel eddig csak pályán kívüli hülyeségeivel, na meg a bemutatásával hívta fel igazából a figyelmet magára. Johnny Footballtól ez egyelőre kevés, de látni fogjuk idén őt is a pályán.

AFC South
Indianapolis Colts – Andrew Luck folytathatja fejlődését a legjobbak közé, mögötte pedig a lassan 39 éves Matt Hasselbeck szépen, nyugodtan elücsörög a padon. Ott nem árt senkinek, a pályán már azért nem életbiztosítás.
Houston Texans – Ahogy ez az egész előszezonban téma volt, nincs megnyugtató megoldás a csapatnál ezen a poszton. Jadeveon Clowney draftolása is egyedül azért volt kérdéses, mert irányító hiányban szenvedett a csapat, de végül csak Tom Savage érkezett a drafton a negyedik körben, aki meg is csípte a harmadik helyet a depth charton. Elé került a trade útján a Patriots-tól megszerzett Ryan Mallett, a kezdő pedig egy másik Ryan, méghozzá Fitzpatrick. Nem valami erős felhozatal, meglátjuk mi sül ki ebből a szezonban.
Tennessee Titans – A mérsékelt léptékben fejlődő, sérülésekkel is küzdő Jake Locker továbbra is kezdőnek számít a csapatban, mögötte pedig a semmire milliókat kereső Charlie Whitehurst, valamint a hatodik körös újonc Zach Mettenberger az alternatíva. Ez sem egy bombaerős hármas.
Jacksonville Jaguars – Az újonc irányítók között az elsőként húzott Blake Bortles tökéletesen igazolta, hogy miért rá esett a Jaguars választása. Az előszezonban rendkívül érett játékot mutatott be, a lábmunkája rengeteg fejlődésen ment keresztül és sima kezdőnek kellene lennie a csapatban. Mégis Chad Henne fog kifutni a gyepre az első héten, mert az edzői stáb nem akarja egyből tönkrezúzatni a rookie-t, ugyanis a támadófal közepe rémesen gyenge a csapatnál.
AFC West
Kansas City Chiefs – Alex Smith most hosszabbított szerződést, szóval benne nagyon bíznak a csapatnál. Cseréje az a Chase Daniel, aki 2009 óta van a ligában, de egyetlen számottevő meccse volt, méghozzá a tavalyi tét nélküli utolsó héten, amikor 200 yardot és 1 TD-t szerzett. Mögöttük még kereten maradt az ötödik körben draftolt Aaron Murray, míg a draftolatlan újonc Tyler Bray a sérültlistáról figyelheti a társakat.
Denver Broncos – Mondanunk sem kell, hogy Peyton Manning kezd, cseréje pedig a 2012-es második körös Brock Osweiler. Szóhoz sem jutunk a döbbenettől.
San Diego Chargers – Itt sincs meglepetés, hiszen Philip Rivers továbbra is a Chargers első számú irányítója, a backup pedig a tavalyi szezonban a Rams-nél kilenc meccsen kezdő Kellen Clemens lett.
Oakland Raiders – Na végre megint vannak izgalmak, ugyanis Oaklandben borult az előzetes papírforma. Matt Schaub érkezésekor ugyanis azt hittük, hogy ő lesz kezdő QB, de aztán a drafton érkezett a nyakára a második körös Derek Carr, aki aztán ki is szorította az egykori Texans irányítót. A dolog pikantériája, hogy Schaub még houstoni regnálása kezdetén kiütötte a nyeregből Derek Carr bátyját, David Carrt, így most nyolc évvel később az öcsi „állt bosszút” rajta. Schaub viszont azért kereten maradt, ahogy harmadik számú QB-nak Matt McGloint is megtartotta a csapat. Egyedül Trent Edwards nem élte meg a végső keretszűkítést.

