mason-crosby-face.jpg

A rúgók nem éppen arról híresek, hogy visszahordások alkalmával megcsinálnák a szereléseket, főleg nem úgy, hogy touchdowntól mentenék meg csapatukat. Ilyet azonban azért láttunk már néhányszor, na de olyat, amit Mason Crosby csinált, szinte soha. A Vikings@Packers meccsen ugyanis 20-13-as állásnál Cordarelle Patterson iramodott meg a labdával, kis híján TD-t szerzett, ami végleg eldöntötte volna a találkozót, ám a Packers kickere ekkor csodás tackle-t mutatott be, kiütve a labdát a visszahordó kezéből, a fumble-t pedig a Green Bay szerezte meg. Az persze már más kérdés, hogy a drive során Aaron Rodgers interceptiont dobott, a Vikings pedig végül megőrizte előnyét, győzelmével pedig meg is nyerte az NFC északi csoportját.

Crosby kiharcolt fumble-je mégis kuriózum, ugyanis ha hinni lehet a Pro Football Reference statisztikájának, akkor az NFL történetében összesen a Buffalo kickere Rian Lindell (2010), valamint a Pittsburgh rúgója Shaun Suisham (2013) volt ilyesmire képes. Mellettük még egy punter, Ben Graham tudott kicsikarni egy fumble-t 2009-ben az Arizona játékosaként, Crosby tehát különleges társasághoz csatlakozott a 2015-ös alapszakasz záró mérkőzésén.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel