Nem számít igazán, hogy a kiváló tight end, Jimmy Graham franchise taggel vagy új szerződéssel marad a Saints játékosa, ha meg akarják tartani, valakiket ki kell rúgni New Orleansban. És a pletykák szerint a veterán védőknek van leginkább félnivalójuk...
Az eltiltás és sérülés miatt szinte folyamatosan hiányzó korábbi Jets linebacker, Jonathan Vilma szerződése idén lejár, így azt, hogy vele nem hosszabbítanak már kész tényként kezeli az amerikai sportsajtó, de a legújabb értesülések szerint Will Smithnek és Roman Harpernek sem érdemes betáraznia tartós tejből Louisianaban. A defensive endként és szélső LB-ként is bevethető Smith tavaly augusztusban elszakította a térdszalagját, a Saints védelme pedig nélküle is jól muzsikált, de ami ennél is nagyobb gond a vezetőség szemében, hogy idén 13,9 millió dollárt foglal le a fizetési sapkából. Harper közel sem keres ilyen jól, de a veterán safety 3,6 millió dollárjának is lenne jobb helye, főleg úgy, hogy sérülések miatt Harper is csak perceket tudott játszani 2013-ban. Az előre kifizetett bónuszok miatt a cap space két védő kivágásával nem növekedne a fent említett számokkal, de így is csaknem 13 millió dollárt tudna spórolni a csapat, ha megválna tőlük. Ez a megoldás még mindig egyszerűbbnek és gazdaságosabbnak tűnik, mint ha az idén 18,4, jövőre pedig 26,4 millió dollárt kereső Drew Brees kontraktusát kellene valahogy átdolgozni, de azt sem tartjuk kizártnak, hogy márciusig még erre is sor kerül.

