Aaron Hernandezről és Darren Sharperről sem esett sok szó a TD Magazin hasábjain – nem véletlenül.

Az utóbbi napokban két korábbi NFL játékos is súlyos börtönbüntetést kapott első fokon.

Aaron Hernandez, a Patriots korábbi tight endje, akit egyéb vádpontok mellett (ezek engedély nélküli fegyverviseléshez köthetők) mellett különös kegyetlenséggel elkövetett, szándékos emberölésben is bűnösnek találtak, valódi életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. Mindez azt jelenti, hogy sohasem szabadulhat a Foxborótól mindössze pár mérföldre található börtönéből, és csak azért nem szabtak ki rá halálbüntetést, mert azt Massachusetts államban korábban eltörölték. Emellett Hernandeznek majd felelnie kell egy korábbi kettős gyilkosságban való állítólagos közreműködése miatt is, ami a gyanú szerint egyébként az általa elkövetett emberölés kiváltó oka is volt – igaz, ez a haláláig szóló büntetésén már semmit sem tud súlyosbítani.

Darren Sharper nemi erőszakkal való megvádolásáról korábban egyszer már beszámoltunk, azóta pedig el is jutott az ügy első fokra. A Saints visszavonult safety-je ellen négy államban indult eljárás, és bár úgy tűnt, Hernandezhez hasonlóan ő sem szabadul már sohasem, az ügyvédje „remek” munkát végzett. Sharper ugyanis Nevada, Kalifornia és Arizona államban is bűnösnek vallotta magát, és elfogadta a 20 éves börtönbüntetést, aminek csak az 50%-át kell majd leülnie egy állami fegyházban. Mivel egy éve már előzetesben van, mindez azt jelenti, hogy 9 év múlva akár szabadulhat is. Persze Louisiana államban még felelnie kell tetteiért, de ha jogi védője továbbra is így „brillírozik”, akkor ott is megúszhatja az „életfogytot”. Sharper a vádak szerint négy államban összesen 9 nőt zaklatott, drogozott be, illetve erőszakolt meg (legalábbis ennyien tettek ellene feljelentést).

Eddig tartott a cikk objektív része, most pedig engedjetek meg egy kis szubjektív kiegészítést.

Nem fogunk kertelni: egyik imént ismertetett hír sem friss. Sharper ügyében folyamatosan derülnek ki újdonságok, de az első fokú ítélet már 3 hete megszületett, Hernandezt pedig szerdán találták bűnösnek első fokon. És bár itt a TD Magazin hasábjain általában szeretünk azon melegében foglalkozni a liga történéseivel, mostani késlekedésünk nem a véletlennek tudható be. Egyszerűen arról van szó, hogy kétfős online „szerkesztőségünkben” nem tudtuk eldönteni (nem egymás közt, sokkal inkább magunkban), hogy foglalkozzunk-e a két témával, vagy sem.

Amikor ugyanis elindítottuk az online felületet, úgy határoztunk, a pályán zajló eseményekre koncentrálunk, kiegészítve persze olyan anyagokkal, amelyek ha nem is a pályán történtek, de erőteljesen befolyásolják a liga életének alakulását. Emellé jönnek a könnyedebb, szórakoztató tartalmak, illetve az olyan (például visszavonult játékosokat, edzőket, szurkolókat, a ligáért dolgozókat érintő) emberi történetek, amelyek értéket közvetítenek. Nem kell magyarázni, Sharper és Hernandez esete klasszikus értelemben nem sorolható ide. Ugyanis ők nem NFL játékosok többé, szerintünk sokkal inkább köztörvényes bűnözők.

Sharper már régen visszavonult, csak szakértett a liga számára, amikor bűneit elkövette, és a botrány kipattant. Mivel őt is megillette az ártatlanság vélelme, mégis írtunk róla, de azután nem követtük napi szinten a körülötte egyre csak fodrozódó eseményeket, mert nem tartottuk idevalónak, arra érdemesnek. Megtették ezt helyettünk azok a hazai közéleti médiumok, amelyek egyébként szinte soha nem írnak az NFL-ről, csak amikor olvasottságot lehet kicsavarni egy hasonló balhéból.

Jól mutatja ezt, hogy az oldalunk indulása előtt napra pontosan két hónappal kirobbanó Hernandez-ügy alakulása is lekövethető volt ezeken a csatornákon – míg nálunk nem. Hogy miért? Mert Hernandezt letartóztatták, kirúgta a csapata, és mire elindult a tdmagazin.hu, már meg is vádolták emberöléssel, így szerintünk azok a hírek, amelyek szinte heti rendszerességgel szivárogtak a tárgyalóteremből vagy éppen a börtönből, szerintünk már sokkal inkább valók a Kék Fénybe, mint oldalunk hasábjaira. Természetesen megértjük, ha ezzel nem minden olvasónk ért egyet.

Ezért is gondoltuk, hogy ebben a cikkben összefoglaljuk a két ügy konklúzióját, hiszen Sharper és Hernandez ítélete kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy ennek a két embernek már soha nem lesz köze az NFL-hez a jövőben, ez pedig valamelyest köthető a pályán zajló eseményekhez.

Persze felmerül a kérdés: pontosan hol is húzódik az a vékony mezsgye, amin már régóta egyensúlyozni próbálunk? Ray Rice, Adrian Peterson vagy Greg Hardy ügye a legutóbbi szezonból például hova sorolható? Mi úgy gondoljuk, hogy ezeknek a történések megjelenésre érdemesek, hiszen egy-egy játékos hiánya, eltiltása döntően befolyásolja a pályán történteket. Azonban, ha megfigyeltétek, Rice, Peterson és Hardy ügyében is igyekeztünk az olvasókat megkímélni a pletykáktól, híresztelésektől, a bírósági herce-hurcától, valamint a napi bulvártól, és csak a tényekre, végleges ítéletekre, és az esetleges felmentésekre, illetve visszatérésekre koncentrálni.

Nem tudjuk, hogy ezek az elvek mennyire voltak észlelhetőek, olvasóink mennyire tudtak velük azonosulni, vagy mennyire váltottak ki belőlük ellenérzéseket. Mi így láttuk jónak, de természetesen nagyon kíváncsiak vagyunk a Ti véleményetekre is, ha van kedvetek megosztani velünk. Annak idején Michael Sam kapcsán is megírtuk, mi miért próbáljuk őt a tehetségéhez és a pályán mutatott teljesítményéhez mérten kezelni (és miért nem hozunk le róla napi 3 anyagot, mint például az ESPN tette), az olvasói reakciók pedig megerősítettek minket abban, hogy akkor jól döntöttünk. Reméljük, Sharper és Hernandez esetében is így történt, azt pedig még inkább, hogy a jövőben nem azért nem kell majd hasonló botrányokról írnunk, mert nem tartjuk helyénvalónak, hanem azért, mert nem lesz rá apropó...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel