Lance Dunbar tavaly draftolatlan újoncként került a Dallas Cowboys csapatába, ahol bár sikerült megragadnia a rosteren, sok lehetőséget nem kapott. 2012-ben mindössze 21 futás, 6 elkapás és összesen 108 scrimmage yard került a neve mellé, pontszerzés nélkül. Hálaadásig idén sem kapott sokkal több lehetőséget, hiszen mindössze 18-szor kapta meg a handoffot, amiből 68 yardot futott, 7 elkapása pedig 59 yardot hozott a csapatnak, ráadásul egy fumble is a neve mellé került. Az Oakland Raiders elleni meccsen viszont élni tudott azzal a kevés lehetőséggel, amit eddig kapott, és igazi defference-makerként segítette győzelemhez a Dallas-t. Dunbar 12 futásból szerzett 82 yardot, emellett pedig volt egy 12 yardos elkapása is, és bár pontszerzés nem fűződött a nevéhez, jó pár Raiders védőnek összecsomózta a lábát.
Csakhogy Dunbar a mérkőzés hajrájában térdsérülés miatt kidőlt, és mint mára kiderült keresztszalagját műteni kell. Mindez azt jelenti, hogy a tehetséges RB az alapszakaszban már egészen biztosan nem lép pályára, legfeljebb a rájátszásban térhet vissza, ha a Dallas eljut odáig, és persze ha a csapatnak addig nincsen szüksége a helyére a rosteren. Dunbart Joseph Randle és Philip Tanner helyettesítheti, de az is lehet, hogy inkább a kezdő futó, DeMarco Murray kap majd a szokásosnál is több snappet.

