Az Eagles jobb oldali tackle-jére 10 mérkőzéses eltiltás várhat.

Lane Johnson karrierje során másodszor is pozitív mintát produkált tiltott teljesítményfokozókra, ami azt jelenti, hogy visszaesőként 10 mérkőzéses eltiltásra számíthat. Mondani sem kell, a fiatal jobb oldali tackle kiesése hatalmas érvágás az Eagles számára, ennek ellenére a játékos éteri nyugalommal nyilatkozott a sajtónak, állítva, hogy nincs ügy. Johnson ugyanis fellebbezett az ítélet ellen, mondván, az NFL által engedélyezve van az a speciális aminosav, ami miatt pozitív eredményt produkált. A gond csak az, hogy ha az A-mintája pozitív volt, és azt is tudja, hogy milyen összetevő miatt, akkor szerintünk hiába remél változást a B-mintától…

Ezek után nem csoda, ha sem a külföldi szakírók, sem mi nem bízunk abban, hogy a játékost felmentik. Ilyen ugyanis csak a legritkább esetben történik, amikor valaki tényleg rajta kívül álló okok miatt kerül kapcsolatba doppingszerekkel. Az, hogy egy sportoló nem tudja, hogy az általa szedett táplálékkiegészítő doppinglistás, nem lehet kifogás, hiszen ő felelős azért, amit bevisz a szervezetébe. A liga csak az olyan esetekben szokott megértő lenni, amikor például egy élelmiszer doppingszennyezett. Duane Brown, a Texans falembere tudna erről mesélni, hiszen tavaly hiába tesztelt pozitívan klenbuterolra, bizonyítani tudta, hogy egy Mexikóban elfogyasztott steak volt a ludas. Szóval, hacsak Johnson nem szerez egy tiltott peptides cheese-steaket valahol Philadelphiában, nagy bajban lehet…

Még nagyobb gondban lehet azonban az Eagles, hiszen Lane Johnson nem csak a kezdő jobb oldali tackle-je volt a csapatnak, de az évek óta állandóan kisebb sérülésekkel bajlódó Jason Peters helyettese is a vak oldalon. Ezért is fizettek neki nagy pénzt idén februárban, amikor 6 évre 63 millióért újraigazolták. Azzal azonban a vezetőség láthatóan nem számolt, hogy Johnson újra megbukik majd a doppingellenőrzésen, hiszen a szerződése 2016-ra mindössze 625 000 dollárt ad neki fizetésként, minden más tétel más módon került könyvelésre. Vagyis a csapat nemcsak elveszítette az egyik legjobb falemberét, de még spórolni sem tud ezzel (Frissítés: egyes értesülések szerint azért volt némi biztosíték az Eagles oldalán is, ugyanis az eltiltás esetén a játékos szerződésében garantált 35,5 millió továbbra is megkereshető lesz a játékos számára, de már nem lesz garantált az összeg - a szerk.). Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az első vállvédős edzésen a csapat két fiatal sztárja, az első számú elkapó, Jordan Matthews és az első számú tight end, Zach Ertz is megsérült, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy rémálomszerűen indul ez az augusztus a Sasok számára.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel