Olyan ez az egész, mint egy rossz szappanopera: a részek csak követik egymást megállás nélkül, de igazából fontos dolgok nem történnek, csak a semmit pofozgatják jobbra-balra. Így zajlik ez a labdaleeresztős botrány is, hiszen másról se lehet olvasni az NFL-lel kapcsolatban az amerikai sajtóban csak erről, az ügyben mindenféle múltbeli nyilatkozatokat előszednek, az összes szakértő és ál-szakértő állást foglal a kérdésben, miközben igazi konkrétumot nem is lehet tudni azon kívül, hogy a labdák laposak voltak. Nem baj, most összeszedtük a legfontosabb hozzászólásokat és pletykákat a témával kapcsolatosan, arra az esetre, ha valaki a szappanopera néhány részéről lemaradt volna.
- A Colts@Patriots meccs előtt a két csapat labdáit a játékvezetők rendben találták, majd a félidőben újra leellenőrizték őket, és amíg a Colts-nál továbbra is minden rendben volt, addig a Patriots-nál 12-ből 11 puhább volt. Ha tényleg mindkét együttes labdáit újraellenőrizték, akkor ez kizárja azt, hogy mondjuk a hőmérsékletkülönbségből adódott az eresztés, hiszen az Indianapolis labdáira az időjárás ugyanúgy hatott volna, mint a New England labdáira.
- Egyes források úgy tudják, hogy a játékvezetők már meccs közben vettek ki a Patriots labdáiból, mert puhábbnak találták őket, más források azt írják, hogy a félidei mérés után cserélték ki az összes labdát keményebbre, szóval, amikor a Hazafiak a pontjaik nagy részét szerezték, akkor már nem is voltak puhábbak a labdák.
- A játékvezetőket ettől függetlenül sokan bírálják, amiért nem vették észre a puhább labdákat, ha már ők többet fogdossák ezeket, mint bármelyik elkapó. Mások azt bizonygatják, hogy nem feltétlenül észrevehető a laposabb labda, csak ha a bírók konkrétan erre figyelnek.
- És akkor itt jön képbe egy másik pletykavonal, ami arról szól, hogy korábban is észlelték már, hogy a Patriots puhább labdákkal játszik, amiről a Colts és a liga is tudott már előzetesen. Tegnap már írtunk arról, hogy a Ravens-nél vannak, akik szerint a rúgásoknál használt disznóbőr laposabb volt, de frissen és ropogósan előkerültek olyan híresztelések is, hogy a Colts már az alapszakaszbeli Patriots elleni mérkőzésen felfigyelt erre a jelenségre. Ha ez tényleg ismert volt mindenki számára, akkor a bíróknak különösképpen figyelniük kellett volna erre, de akkor meg miért nem történtek meg a labdacserék korábban?
- Több egykori játékos is állítja, hogy a labdákkal való trükközgetés annyira mindennapos az NFL-ben, mint az, hogy vállvédőt húznak a meccs előtt. Információk szerint a legtöbb irányító utálja a vadiúj lasztikat, így sok esetben már azelőtt megnyomorgatják egy kicsit, mielőtt a bírókhoz leadnák ellenőrzésre. Matt Leinart például Twitterre írta ki, hogy minden irányító csal a labdákkal, és röhejesnek nevezte ezt az egész ügyet, majd azért annyit még hozzátett, hogy egykori csapattársa, Kurt Warner sosem csinált ilyet, mert kesztyűben játszott.
- Brad Johnsontól is előkerült egy nyilatkozat, miszerint a 2003. januári Super Bowlon felbérelt embereket, hogy eresszék le a labdákat. A Buccaneers irányítója állítólag 7500 dollárt fizetett ezért, és a meccsen használt mind a 100 labdát (!) puhábbra engedték. Azt a meccset egyébként a Tampa 48-21-re nyerte a Raiders ellen.
- Johnson friss nyilatkozata szerint viszont az események nem pont így voltak, hiszen az Oakland irányítójával, Rich Gannonnal egyeztetve történt a leengedés, és csak egy kis borravalót adott a munkáért, nem is emlékszik, hogy mennyit. Az ügyet felfújtnak tartja, és kiemeli, hogy sem ő, sem pedig Gannon nem találkozott meccs előtt a labdákkal. Johnson azon a meccsen 2 TD mellett 1 interceptiont dobott, míg Gannon 2 touchdown mellett 5 labdát adott el.
Így röviden körülbelül ennyi történt, továbbra sem lettünk sokkal okosabbak azzal kapcsolatban, hogy mit is tett valójában a New England. Persze nekünk is van véleményünk, úgyhogy gyorsan ezt is kifejtjük:
Ez a történet - a labdákkal ellentétben - borzasztóan fel van fújva, tizedennyit nem kellene foglalkozni vele. (Mégis erről írunk mi is.) Meglátásunk szerint bevált módszer lehet az NFL-ben az, hogy a labdákkal trükközgetnek a csapatok, és valakinek le kellett buknia, ez most a Patriots. Ahogy a kamerázások miatt is a New Englandet vették elő, vagy ahogy a bounty-ügy esetében a Saints szívta meg, vagy mondjuk ahogy doppingvétségek miatt nem az egész ligát, hanem csak néhány játékost tiltanak el. Persze bizonyítékunk nincsen rá, de feltéttelezzük, hogy nem csak a Pats kamerázott, nem csak a New Orleans-nál lehetett pénzért utazni az ellenfelek játékosaira, és nem csak az a pár játékos doppingol. Azt, hogy most miért megint a Patriots bukott le, azt nem tudjuk, de ha tényleg bebizonyosodik a dolog, akkor a büntetést mindentől függetlenül megérdemli a csapat. Lehet, hogy a New England pofátlanabbul eresztett a labdákon, mint bárki más, ki tudja…
A dolog egyébként annyira menő lett, hogy egy sütiscég már reklámfogásként használja:

Egy másik pedig direkt elkezdett lapos sütilabdákat gyártani:

Végezetül pedig álljon itt a Colts tight endjének, Dwayne Allennek a Twitteren megjelent véleménye az ügyről:
„Az egész nem ügy, akár szappannal is játszhattak volna labda helyett, akkor is megvernek minket. Egyszerűen nyert a jobb csapat, nekünk pedig folytatni kell az építkezést.”
@NFLonFOX not a story. They could have played with soap for balls and beat us. Simply the better team. We have to continue to build! #BTM
— Dwayne Allen (@Dallen83) 2015. január 21.

