A Cardinals elkapójának talán ez lesz az utolsó éve az NFL-ben, pedig még most is úgy játszik, mint egy 20 éves.
Vasárnap délután, nem sokkal a meccsdömping kezdete előtt, Ian Rapoport Twitteren jelentette, hogy Larry Fitzgerald közölte a hozzá közel állókkal, a szezon végén abbahagyja a profi amerikai futballt. Szomorú hír, de nagy meglepetés nem lenne, hiszen olyan időket élünk, amikor egészen fiatal játékosok is úgy érzik, hogy egészségük megóvása érdekében idő előtt szögre akasztják a sisakot, a Cardinals elkapója ráadásul már 33 éves, szóval esetében még csak nem is lehetne feltétlenül ilyesmiről szó.
#AZCardinals WR Larry Fitzgerald has told people close to him that he expects 2016 to be his last season. Assuming it holds, the HOF awaits
— Ian Rapoport (@RapSheet) 2016. szeptember 11.
Az kétségtelen, hogy az elkapó korábban tett olyan kijelentéseket, hogy ő bizony már nem akar egy újabb irányító játékához alkalmazkodni, így várható volt, hogy Carson Palmer esetleges visszavonulása egybeesik majd Fitzgerald visszavonulásával is. Csakhogy az irányítónak még 2018 végégig, a receivernek pedig a 2017-es idény befejezéséig érvényes a kontraktusa, szóval nem feltétlenül kellene ezt a döntést ilyen hamar meghoznia.
Persze abban az esetben, ha már nem menne a játék Fitzgeraldnak, abszolút megértenénk egy ilyen lépést, az idei szezonból eltelt egy meccs alapján azonban erről szó sincsen. Bár Bill Belichick varázslata megint működött, és mindenféle előzetes elvárásunkkal ellentétben a Patriots 23-21-re legyőzte a Cardinalst a vasárnap esti rangadón, Fitzgerald teljesítményére még véletlenül sem lehetett panasz.
A receiver a találkozó során nyolc elkapást tudott felmutatni 81 yardért és két touchdownért, és mindhárom mutatóban csapata legjobbja volt. A mostani produkcióját is beszámítva Fitzgerald 13447 elkapott yardnál tart karrierje során, amivel Torry Holtot megelőzve a 14. helyre kúszott fel az örökrangsorban, miközben kereken a 100. touchdown elkapását is bemutatta, amivel holtversenyben már a nyolcadik.

És ha esetleg kételkednétek a statisztikában, és nem hiszitek el, hogy Fitzgerald akár 20 évesnek is hazudhatná magát, akkor álljon itt a videós bizonyíték minderre.

