Viszont Chad Johnson szakértelmével erősödött a gárda.
Tegnap felröppent a hír, hogy a Cleveland Browns defensive endje, Desmond Bryant elszakította a mellizmát, kedden már meg is műtötték, a felépülése pedig több hónapon át tart majd. A csapat azóta meg is erősítette ezeket az információkat, nagyjából fél év kényszerpihenő vár a játékosra, ami azt jelenti, hogy Bryant jó eséllyel az egész szezonban nem áll majd csapata rendelkezésére.
Mindez azért jelent komoly problémát, mert 2015-ben a Barnák legtöbbet sackelő védője maga Bryant volt. A játékos 2009-ben draftolatlanul került a Raidershez, ahonnan négy szezont követően állt tovább Clevelandbe, itt pedig öt évre 34 millióért írt alá. Ebből a szerződésből három év már letelt, ennyi idő alatt a defensive end 41 mérkőzésen lépett pályára, mindegyiken kezdőként, 114 szerelés, valamint 14,5 sack került a neve mellé. Tavaly hat alkalommal vitte földre az ellenfelek irányítóit, ennyivel vezette a vonatkozó rangsort csapaton belül az 5,5 sackes Armonty Bryant előtt, aki pedig négymeccses eltiltással kezdi meg a 2016-os idényt.
Nem állítható tehát, hogy veretes sack-számokat produkáltak volna a védők a Brownsnál, de persze a két Bryant így is hiányozni fog a csapatból. A drafton egyébként a második körben Emmanuel Ogbah, a harmadikban pedig Carl Nassib érkezett a pass rush erősítésére Clevelandbe, így rájuk valószínűleg azonnal a mélyvíz vár majd.
Van azonban egy másik hír is az együttes háza tájáról, méghozzá Chad Johnson érkezése. Az egykori Bengals és rövidke ideig Patriots elkapó, Hue Jackson vezetőedzőnél kilincselt, hogy besegíthessen a wide receiverek edzésébe, amire végül meg is kapta a lehetőséget. Ahogy azt maga az érintett is kiírta az egyik közösségi oldalra: a stoplisát ezúttal nem viszi magával, nem úgy a tudását. Meglátjuk mi sül ki ebből a kis közös munkából.
What a blessing Hue Jackson is, see y'all in Cleveland on the 28th, no cleats this time just knowledge
— Chad Johnson (@ochocinco) 2016. július 12.

