Roger Goodell újabb érdekes nyilatkozattal borzolja a kedélyeket.

Ezen a héten ismét minden európai NFL drukker szeme Londonra vetődik, hiszen a San Francisco 49ers és a Jacksonville Jaguars összecsapását a szigetország fővárosában játsszák le. Ráadásul pár nappal korábban kiderült, hogy jövőre kettőről háromra emelik a londoni meccsek számát, ezzel még több lehetőséget biztosítva az európaiaknak, hogy élőben nézhessenek meg egy amerikaifutball-mérkőzést. Itt azonban nem ért véget a történet, mert az NFL mindenható ura, Roger Goodell kijelentette, hogy azt szeretné, ha a közeljövőben mind Los Angeles, mind London kapna egy NFL csapatot. Az nem tisztázott, hogy két gárdát költöztetni akar jelenlegi helyéről, vagy két új franchise megalapítását tervezi, de külön kihangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság fővárosa bebizonyította, megérdemel egy saját együttest.

Ahhoz, hogy a két város közül akár csak az egyik is saját csapatot kapjon, számos lépésre és nem kevés időre van szükség. Éppen ezért az a valószínű, hogy az elkövetkezendő években még nem történik meg ez a változás, de ha Goodell személyén múlik és a liga a még nagyobb pénzbevételeket tűzte ki céljául, akkor a közeljövőben elkerülhetetlen lesz az új csapatok megalakulása.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel