Úgy tűnik, a Houston Texans nem akarja minden áron megtartani a megbízott Wade Phillips-et a főedzői pozícióban. Legalábbis erről árulkodik, hogy a csapat már a szezon közben meg is kezdte Gary Kubiak utódjának keresését. Az első jelölt a texasi születésű Lovie Smith, aki kilenc évig volt a Medvék edzője, mielőtt tavaly menesztették volna egy 10-6-os szezont követően. Smith mutatója 81-63 vezetőedzőként, háromszor vezette rájátszásba a Chicagót, és a 2006-os szezont követően Super Bowlt is játszott, amit a Colts ellen bukott el.
Smith mellett az vezetőségnek állítólag több kiszemeltje is van. Amellett, hogy a playoffba jutott csapatok koordinátorai is számíthatnak megkeresésekre, a pletykák szerint néhány egyetemi edző neve is benne van a kalapban. Bill O’Brient, a Penn State, és Kevin Sumlint, a Texas A&M vezetőedzőjét emlegetik a legsűrűbben, de némi meglepetésre Ken Whisenhuntot, a Cardinals korábbi vezetőedzőjét és a Chargers jelenlegi támadókoordinátorát is esélyesnek tartják.

