Irány az 1/1?
Egyre nagyobb a felfordulás az Indianapolis háza táján, miután az elmúlt hetek egyértelműen az Andrew Luck állapota körüli ködösítésekről szóltak, melyek után nyilvánvalóvá vált, hogy a Colts stábjának tulajdonképpen fogalma sincs róla, hogy a fiatal irányító mikor léphet ismét pályára.
A hetek azóta csak telnek s múlnak, Luck vállsérülését illetően pedig azért biztató volt, miszerint a 28 éves sztár már társaival edz, igaz, jobbára csak az oldalvonal mellett dobál, mindenesetre az orvosok játékra alkalmasnak találták.
Néhány napig ment is a limitált különmunka, ám szerda este a Colts bejelentette, miszerint Luck éles fájdalmat érzett műtött vállában, ami miatt injekciót kapott, ám az biztos, hogy a gárda nem kockáztat, és Luck ezen a héten már nem edzhet.
Persze az Indianapolis vélhetően nem fogja megúszni ennyivel, mint ahogy Luck sem – már azt pletykálják, hogy a stáb nem fogja engedni, hogy a quarterback pályára lépjen a 2017-es szezonban.
Ha ez így lesz, akkor Jacoby Brissett egy teljes idényt kap a bizonyításra. Persze ha csak az erőviszonyokat nézzük, az Indianapolis vélhetően néhány győzelmet még összeszed, ám Luck nélkül ez a csapat egyértelműen a liga egyik leggyengébbje.
(Fotó: si.com)

