Marshawn Lynch-ről köztudott, hogy nincs túl jó barátságban a média munkatársaival. A múlt héten nem először fordult elő vele, hogy nem válaszolt kérdésekre, ami természetesen büntetést von maga után. A running back röpke 100.000 dolláros csekket kapott a hallgatásáért, úgyhogy a Cardinals 19-3-as legyőzését követően úgy döntött, hogy inkább készségesen válaszolgatni fog a neki szegezett kérdésekre.
Ha minden igaz, akkor Lynch 22 kérdést kapott összesen, ezekre pedig nagyjából 50 szóban válaszolt összesen. Ennek a nagy részét az tette ki, amikor egy jótékonysági pénzgyűjtésről mondott egy viszonylag hosszabb mondatot, ezen kívül leggyakrabban a „yeah” hagyta el a száját, amit az interjú vége felé néhány talánnal és nem tudommal fűszerezett meg.
Szerintünk ez így sokkal szórakoztatóbb, mintha rendesen felelgetne, a sapkája pedig csak megkoronázza az egész jelenetet.

