Marshawn Lynch ebben a szezonban volt már láthatatlan, szűkszavú, egyet nem értő, udvarias és hálás is, a legjobb interjúja mégis az eheti volt, amikor előre elmondta, minden kérdésre csak annyit fog felelni: „itt vagyok, szóval nem büntethetnek meg” – majd így is tett. Csakhogy mint kiderült, tévedett...
Ahogy a linkelt cikkekből is látszik, Lynch gyakran fogadta a riportereket mindenféle kreatív fejfedőkben, a Super Bowl médianapján pedig egy sajátmárkás Beast Mode sapiban, jelent meg. Ez azonban súlyosan sérti a liga szabályzatát, ugyanis a játékosok nem parádézhatnak hivatalos médiaeseményeken úgy, hogy közben egy a liga szponzorai közé nem tartozó márkát promotálnak. Erről már írtunk a Beats by Dre és a Bose fejhallgatók kapcsán, de úgy látszik, Lynch vagy nem olvas TDMagazint, vagy nagyon feledékeny. Esetleg – és ez a legvalószínűbb – egy igazi troll. Csakhogy az NFL-ben a trollkodás drága mulatság...
Brian Urlacher 2007-ben például Vitaminwateres baseball sapkát viselt a Super Bowl pódiumon (ő mondjuk nem trollkodott, csak figyelmetlen volt), aminek következtében kapott is egy csinos, 100 000 dolláros csekket. Bár nincs erről információnk, de akkor aligha a játékos fizetett a szuper ingyenreklámért, mivel azonban Lynch a saját márkáját promotálta, mögötte nem lesz majd egy olyan multi, mint Urlacher mögött volt. Persze sajnálni így sem kell a kiváló futót, hiszen egyrészről jól keres, másrészről az interjút követően az összes Beast Mode baseball sapit elkapkodták, jelenleg azon dolgozik a gyártó, hogy minél hamarabb fel tudja tölteni a készleteket, és neten újra rendelhető legyen a népszerű ruhadarab.
Az a ruhadarab, amelynek bevételei egyébként Lynch jótékonysági programját támogatják. Richard Sherman tavaly fel is szólalt csapattársáért, és elmondta, ha ő lenne Roger Goodell, addig nem büntetné Lynchet, amíg nem a meccsen hordja a saját márkás cuccait, hiszen ez egy jótékonysági céllal született márka. Ez azonban aligha fogja érdekelni a ligát, főleg, hogy az általuk beszedett büntetések is általában jótékony célokat szolgálnak. Kíváncsian várjuk a büntetés mértékét...
Legalább olyan kíváncsian, mint azt a napot, amikor Lynch végre elárulja, miért utál nyilatkozni. Ugyanis nem gondoltuk volna, hogy ez a nap már megtörtént... A Deadspin ugyanis fellelt egy a tavalyi Super Bowl előtt készült, mára azonban elfeledett interjút, ahol a játékos a hozzá régóta közel álló Michael Silverrel beszélgetett. Az okok egyszerűbbek mint gondolnánk:
„Soha nem láttam még senkit, aki a médián keresztül nyert volna meg egy meccset. De ugyanakkor látom, mit tud tenni érted a nyilvánosság, ha olyan ember vagy, aki szeret sokat beszélni. Csakhogy én nem vagyok ilyen.
Számomra nem kényelmes – pláne abban a pozícióban, amiben játszom – hogy rólam szóljanak a dolgok. Futóként szükségem van öt falemberre, egy tight endre, egy fullbackre, és olykor két elkapóra, hogy sikeres lehessek. De amikor interjúkat adok, azok mindig velem foglalkoznak. Csak nagyon ritkán tudom azt mondani, hogy ’köszönöm a falembereimnek’, vagy hogy ’az elismerés a csapattársaimat illeti’, mielőtt véget ér az egész.
Ez az egész még a Pop Warnerig (egy amerikai iskolai tehetséggondozó sportprogram – a szerk.) nyúlik vissza. Volt egy jó meccsed, és az újságoknak kellett pár megszólalás, én meg hagytam, hogy a csapattársaim beszéljenek. Így volt ez a gimiben és így volt a Cal-en (University of California – a szerk) is. Hagytam, hogy az unokatesóm, Robert Jordan és Justin Forsett beszéljen.
A foci mindig is remek szórakozás volt számomra, a médiában való önkifejezés viszont nem. Nem azért csinálom, hogy figyelmet kapjak, hanem mert szeretem ezt a szart.”
Lynch tehát nem bunkó, nem arrogáns, nem beteg vagy nemtörődöm, hanem, ahogy Pete Carroll fogalmazott: „Egy olyan srác, aki önmagát adja, aki nem fest magáról olyan képet, amilyet mindenki látni szeretne.” Mi pont ezt szeretjük benne...
