Az Eagles safety-je a liga 4. legjobban kereső játékosa lett a posztján.

Chip Kelly nevét kevés dologért áldják Philadelphiában, de Malcolm Jenkins megszerzése kétségtelenül a jobb húzásai közé tartozott. Nem véletlen, hogy az Eagles 4 évvel megtoldotta a Testvéri Szeretet Városában valósággal újjászülető safety szerződését.

Jenkins a 2009-es draft első körének 14. pickjével került a Saints-hez, ahol újonc évében még cornerbackként számoltak vele. Első évében sikerült is Super Bowlt nyernie, 2010-től viszont Darren Sharper sérülése miatt már free safety-ként szerepelt, és bár kezdetben ígéretesen mozgott (a hét védője is volt két alkalommal), a 2013-as szezont követően a szurkolók már legszívesebben elkergették volna New Orleans-ból. Erre végül nem volt szükség, mivel a csapat nem hosszabbított vele, az Eagles viszont leigazolta.

Jenkins egy olyan holtszezonban került Philadelphiába, amikor Jairus Byrd, T.J. Ward, Antoine Bethea és Donte Whitner is szabadügynök volt. A Philly-szurkolók persze szeptemberig tartó facepalmozásba kezdtek, amikor ennyi tehetséges és bizonyított safety közül épp Jenkinst sikerült elhozni 3 évre, de az idő Chip Kellyt igazolta. A veterán védő ugyanis megtalálta a neki fekvő rendszert és a philadelphiai defense vezére lett. Két év alatt egyetlen meccsről sem hiányzott, 189 tackle-t, 25 leütött passzt, 5 interceptiont, 4 kiharcolt fumble-t és 2 TD-t szerzett. Ráadásul nem csak safety-ként volt hasznos tagja a csapatnak: rengeteget szerepelt slot cornerbackként Bill Davis védőkoordinátor hibrid rendszerében és a speciális egységnek is hasznos tagja volt. Nem véletlen, hogy idén – bár csak a lemondásokat követően – de a Pro Bowl keretbe is meghívták.

Jenkins tehát kiérdemelte az új szerződést, de mivel az Eagles idén már sok játékost újraigazolt, úgy tűnt, erre csak jövőre, a 3 éves kontraktus lejárta után kerül sor. A Sasok azonban nem akarták megvárni, amíg esetleg elszállnak a safety fizetések, és már most megjutalmazták a játékost egy 4 éves hosszabbítással. Az új, összesen 41 millió dolláros megegyezéssel ráadásul mindenki jól járt. Jenkins ugyanis a 4. legjobban kereső safety lett a ligában (a már említett Byrd, Devin McCourty, valamint Dashon Goldson után) és 21 millió dollár már garantáltan az övé. A csapat ezzel szemben úgy tudta tologatni a számokat, hogy a 28 éves védő az első két évben alig több mint 13 milliót foglaljon le a sapkából, a 2018-as szezont követően pedig viszonylag olcsón meg tudnak szabadulni tőle, ha esetleg mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket az új védőkoordinátor, Jim Schwartz rendszerében.

Most tehát mindenki örül, a legboldogabb pedig Malcolm Jenkins, aki végre tudta hajtani azt a bravúrt, hogy karrierje harmadik szerződése többet hoz neki a konyhára, mint az előző kettő összesen. Nem sok NFL-játékossal történik ilyen manapság...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel