Ha a Denver Super Bowlt nyerne, a QB akkor is játszana tovább.

Többek fejében megfogalmazódott a kérdés, hogy mi történne akkor, ha a kevesebb mint egy hét múlva esedékes Super Bowlon a Denver Broncos diadalmaskodna? Peyton Manning vajon második gyűrűjével az ujján szépen fogná magát és visszavonulna, vagy folytatná a játékot? A nyakműtétek után van-e még értelme tovább kockáztatni, vagy egyszerűen jobb lenne már pihenni, és az egészségére odafigyelni? Jogos kérdések ezek, hiszen ne felejtsük el, hogy a kiváló irányító márciusban már 38 éves lesz, pályafutásának pedig szép lezárása lenne a csúcson történő befejezés. A találgatásoknak azonban valószínűleg vége, ugyanis Manning maga mondta el, hogy mik a tervei a jövőre nézve:

„Úgy gondolom, hogy amíg élvezed a felkészülés minden pillanatát, addig nyugodtan csinálhatod. Amint elegem lesz belőle, és nem segítek a csapatomon, azonnal abbahagyom. Ha ez jövőre eljön, akkor jövőre, de most még biztosan folytatni akarom. Jó néhány játékos bajnokként vonult vissza. Ott van például John Elway, vagy tavaly Ray Lewis, vagy éppen Michael Strahan. Beszélgettem Ray Lewis-szal és John Elway-jel is, és azt mondták, hogy fizikálisan nem bírták volna tovább. Ez volt minden, amit ki tudtak adni magukból” – nyilatkozta Peyton Manning.

Ez tehát azt jelenti, hogy a QB ereje teljében van és szeretné még folytatni, persze azt se felejtsük el, hogy márciusban az orvosai még alapos vizsgálatnak vetik alá a nyakát, mielőtt zöld utat adnak neki a jövő évi szereplésre.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel