Számtalanszor leírtuk már, hogy Peyton Manning milyen elképesztő szezont futott, elég, ha csak arra az 55 TD passzra gondolunk, amit az alapszakasz során kiosztott. Arra nincs lehetőség, hogy ezt a rengeteg hatpontos átadást egyesével megnézzük, úgyhogy gyorsítsuk fel a dolgokat egy kicsit, sűrítsük mind az 55-öt egyetlen gifbe.

Azt viszont megtehetjük, hogy az általa dobott összes interceptionre vetünk egy pillantást, hiszen csupán 10 darab volt belőlük az egész alapszakasz során. Az első az ötödik héten, a Dallas elleni meccsen érkezett, amikor az Eric Decker felé eleresztett laszti egy kicsit rövid lett, így Morris Claiborne le tudta kapni azt a levegőből.

Rögtön a következő héten a Jaguars linebackere, Paul Posluszny helyezkedett szépen, és nem csak a játékszert szerezte meg, hanem TD-re futott vissza vele. Azt nem tudjuk, hogy az elkapó rontotta el az útját, vagy Manning dobott ilyen gyengén, de csúnya eladott labda volt ez.
![]()
A hetedik fordulóban, a Colts ellen Julius Thomas rontotta el a blokkolást, ennek következtében Erik Walden meg tudta ütni a QB kezét, a labda pedig Pat Angerer ölében kötött ki.

Eladott labdák tekintetében a legrosszabb meccse Manningnek a nyolcadik heti Redskins elleni siker volt, hiszen ekkor három labdát is elajándékozott. Először Demaryius Thomas elcsúszása miatt jutott labdához DeAngelo Hall és szerzett belőle hat pontot csapatának, majd megint a 88-as számú elkapó felé felívelt labda került Hall kezébe, egészen elképesztő módon. A kettő között viszont akadt egy elég rossz passza is Manningnek, amit már E.J. Biggers is kis híján megszerzett, de végül a felpattanó játékszer Jordan Pugh kezében kötött ki. (Az utóbbi az nfl.comon nézhető meg.)


Ezek után legközelebb a 12. játékhéten, a Patriots ellen csúszott be egy interception, ráadásul kulcsfontosságú pillanatban. A blitz keményen érkezett Manning arcába, aki így kénytelen volt gyorsan elereszteni a labdát, Logan Ryan pedig megelőzte Eric Deckert.

A 13. fordulóban, a Chiefs elleni siker alkalmával, az öt touchdown passz mellé két interception is belefért. Előbb Demaryius Thomas próbált meg egy kézzel leszedni egy labdát, sikertelenül, így pedig Quintin Demps ölében landolt a játékszer. Második alkalommal a nagy nyomás miatt esetlenre sikerült a passz, a laszti sokáig volt a levegőben, Marcus Cooper pedig jó ütemben ugrott fel érte.
Az első és a második eladott labda.
Az utolsó interception a 15. heti Chargers elleni mérkőzés folyamán történt meg. Manninget megint megütötték dobás közben, a labda ívesen Thomas Keiser kezében kötött ki.

Manning tehát rendkívül kevés interceptiont dobott az alapszakasz során, de ezek közül is bőven volt olyan, amelyről nem tehetett. Több alkalommal is a nagy nyomás miatt sikerült rosszul a dobás, néhány remek egyéni védőmegmozdulást is láthattunk, és talán csak négy vagy öt esetben terheli egyértelmű felelősség Manninget.
Hamarosan Richard Sherman nyolc megszerzett labdáját is górcső alá vesszük.

