Kezdjük azt hinni, hogy a Drew Brees és Odell Beckham által felállított, egykezes elkapásokra vonatkozó Guinness Rekord nem is olyan nagy szám. Félreértés ne essék, mi nem tudnánk még a közelébe sem jutni, de Amerikában már többen is lenyomták Beckham 33-as csúcsát.
Először egy egyetemi játékos, Tevaun Smith Iowaból, aki egy hete tette fel videóját a netre. Smith egy sárga vödörrel hidalta át azt a problémát, ami Beckhamet és Breest sújtotta, így nem szenvedett labdahiányban, és maximálisan ki tudta használni a rendelkezésre álló időt. Végül 41 labdát kapott el, persze a Guinness képviselői nem voltak jelen, így a rekord nem hivatalos.
Ahogy nem hivatalos Dr. Ian Haley, egy fogszabályzó orvos rekordja sem, aki szintén 41 labdát kapott el, méghozzá kesztyű nélkül! A Tennessee városában élő Haley állítólag remek helyi játékosnak számított, és ezt az alábbi videón bizonyítja is. A fiúk itt is ötletesek voltak, hiszen bevásárlókocsikat használtak a labdák szállítására, és elnézve a bejáratott rendszerüket, talán Beckhaméknek is érdemes lenne ezt alkalmazni, amennyiben vissza akarják szerezni a megtisztelő címet a netes riválisoktól.
Persze a Giants elkapójának így sem kell szomorkodnia, hiszen van, amit még mindig csak papíron tudnak utánacsinálni - igaz, brutális kézügyességre ehhez is szükség van…
Érdekesség, hogy a Giants Instagram oldalára kitett eredeti videón a lapokat David Tyree pörgeti.

