100 játékos élete talán utolsó esélyét próbálja megragadni, de sajnos mi ebből keveset láthatunk.

Amennyire megörültünk, amikor az NFL először közölte, hogy március 22-én egy Veterán Combine formájában újra esélyt akar adni olyan játékosoknak, akik egyszer már elbuktak a profik között, most annyira csalódottak vagyunk. Ugyanis hiába reménykedtünk élő közvetítésben, az eredményeket szinte élőben mutató „trackerben”, és folyamatos NFL.com-os szöveges közvetítésben, végül semmit sem kaptunk. A liga már azt is nagy csinnadrattával jelentette be az utolsó pillanatban, hogy ma este, helyi idő szerint 8 órától, vagyis magyar idő szerint hajnali 2-től az NFL Network műsorán 1 órás összefoglalóban tárgyalják ki a legfontosabb történéseket, addig pedig igyekeznek a social media csatornáikon keresztül elhalmozni minket hírekkel. Ehhez képest nem kaptunk mást, csak pár „agyoninstaszűrőzött”, homályos képet a sporteszközökről, egy fotót, amelyen Chip Kelly hátát láthatjuk, és egy elmosódott Michael Samet, aki éppen kocogva melegít.

Nem baj, azok, akiknek ott kell lenni, legalább ott vannak. A hírek szerint ugyanis a 100 meghívott játékos megtekintésére minden csapat küldött legalább egy scoutot, a Raiders, a Vikings, a Chiefs és a Packers pedig még általános igazgatója által is képviselteti magát az Arizona Cardinals edzőközpontjában tartott eseményen. Rajtuk kívül a már említett Chip Kelly is jelen van edzőként, de az is lehet, hogy ő is general manageri tisztségében látogatott el a helyszínre.

Arra az eseményre, ahol olyan ismertebb nevek is kipróbálják magukat, mint például Brady Quinn (QB), Felix Jones (RB), Michael Bush (RB), Adam Carriker (DT), Mikel LeShoure (RB), Da’Rel Scott (RB) vagy Michael Sam (DE). Azok a szurkolók, akik nyaranta az egész 90 fős rostert szeretik megtanulni, biztos találnak még ismerős neveket, ezért érdemes felnézni a Kansas City Chiefs oldalára, mert a csapat még a ligánál is nagyobb részletességgel foglalkozik az eseménnyel, ami szerintünk elgondolkodtató…

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel