Korábban már megírtuk, hogy a New York Jets öt év után megköszönte Mark Sanchez szolgálatait, Geno Smith mögé pedig egy másik irányítót, a Philadelphia Eagles korábbi játékosát, Michael Vicket igazolta le a csapat. A Sasoknál így Nick Foles, Matt Barkley, valamint egy G.J. Kinne nevezetű fiatalember maradt a keretben a QB posztot figyelembe véve. Napok óta pletykálták azonban, hogy ez nem lesz így túl sokáig, ugyanis a Jets-től elküldött Sanchez Philadelphiába fog költözni a közeljövőben. Az irányító a hírek szerint szerdán meg is érkezett a csapathoz, ahol alaposabb vizsgálatnak vetették alá sérült vállát, és mivel mindent rendben találtak, a mai napon a felek meg is egyeztek a szerződéskötésről. Mark Sanchez tehát az Eagles játékosa lett.

