A Bears elkapója három évvel toldotta meg kontraktusát.

Brandon Marshall 2012 márciusában lett a Chicago Bears játékosa, miután a Miami Dolphins odacserélte őt egy 2012-es harmadik, valamint egy 2013-as harmadik körös draftpickért cserébe. Az elmúlt két évben a wide receiver minden mérkőzésen kezdő volt a Maciknál, első szezonjában 118 elkapással 1508 yardot és 11 TD-t, második idényében pedig kereken 100 elkapással 1295 yardot, valamint 12 touchdownt szerzett. A 30 éves játékos tehát egészen kiválóan teljesített, amit Chicagóban egy szerződéshosszabbítással háláltak meg.

Egy év ugyan még hátra van Marshall korábbi szerződéséből, amelynek értelmében, 2014-ben 9,1 milliót keres majd. A hosszabbítás ezt követően lép életbe, és a rákövetkezendő három idényben 30 millióval teszi gazdagabbá a játékost. Pontosabban csak 29-cel, ugyanis az elkapó bejelentette, hogy egymilliót a mentális betegek kezelésére adományoz ebből az összegből.

A játékostól egyáltalán nem meglepő egy ehhez hasonló lépés, hiszen korábban nála is BDP-t, azaz úgynevezett borderline személyiségzavart állapítottak meg, egyébként pedig volt már alkalom, amikor zöld cipővel hívta fel a figyelmet a szellemi egészség hetére.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel