A Steelers elkapója kábítószer-használat miatt kapott egész éves eltiltást.
Martavis Bryant tavaly egy 4 mérkőzéses eltiltással kezdte meg az idényt, visszatérése után viszont kifejezetten hasznos tagja lett a Steelers támadóegységének. A 24 éves játékos összesen 11 mérkőzésre öltözött be és ezeken 765 elkapott yardot, valamint 6 TD-t szerzett. Ben Roethlisberger leginkább mélységi átadásokkal kereste, de elképesztő sebessége miatt trükkös futójátékoknál is többször előhúzták, aminek 35 yard és 1 hatpontos lett az eredménye. Bryantnek tehát Antonio Brown és Markus Wheaton mellett is elegendő játékidő jutott Pittsburghben, a fiatal elkapónak azonban ennek ellenére súlyos magánéleti gondjai vannak. A tavalyi lebukás után ugyanis idén is droghasználaton érték, ami egész éves eltiltást von maga után.
Menedzsere elmondása szerint a Steelers támadója depressziós, ezért nyúlt tavaly és idén is kábítószerhez. Brian Fettner szerint ügyfele nem „partikellékként” vesz magához tudatmódosítókat, hanem azért, mert beteg. Szerinte ez egy segélykiáltás Bryant részéről és hangsúlyozta, ügyfele hajlandó csatlakozni az NFL rehabilitációs programjához, az egész éves eltiltás ellen pedig fellebbezni fognak.
Mi, őszintén szólva, nem látunk sok esélyt arra, hogy a liga belátással lesz a játékos állapotára, ami egyrészről sajnálatos, másrészről viszont érthető lépés lenne a döntéshozóktól. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy ha Bryant valóban súlyos depresszióval küzd, akkor a lehető legrosszabb dolog, hogy elveszik tőle az egyetlen dolgot, ami kiszakítja ebből, a futballt. Ugyanakkor azt is be kell látni, hogy a liga nem kivételezhet, mert ha a Steelers fiatal elkapójával belátóak, holnapra tele lesz a liga füvező áldepressziósokkal, akik az orvosi igazolásból is blantot tekernek. Nehéz ügy ez, mi viszont bízunk abban, hogy Bryant megkapja a szükséges segítséget és túl tud lendülni ezen a nehéz időszakon, mert teljesítménye alapján nem kérdéses, hogy a pályán lenne a helye.
Bryant esetének az apropóján vessünk egy pillantást azokra, akiknek már most sikerült magukat elmeszeltetniük a 2016-os esztendő néhány mérkőzéséről:
Aldon Smith, OLB, Raiders – Legalább 2016. november 17-ig eltiltva
A balhés játékos egy naptári évre szóló eltiltást kapott, ami azt jelenti, hogy még a csapat létesítményeit sem látogathatja. Az eltiltás feloldását a határidő lejárta előtt 60 nappal kezdeményezheti majd először.
Jalen Saunders, WR, Bears – 6 mérkőzés
A Chicagó gyakorlóegységében listázott támadó tavaly gyűjtött be egy négymeccses eltiltást mivel megbukott egy drogteszten, majd ezt a liga még év közben megtoldotta további 10 meccsel. Ebből Saunders 6 mérkőzést visz át a 2016-os szezonra.
Marcel Reece, FB, Raiders – 3 mérkőzés
Reece teljesítményfokozóval bukott meg és bár a liga a játékos fellebbezését követően engedélyezte, hogy látogathassa a csapat edzéseit a holtszezonban, a büntetés megmaradt. Reece-t összesen 4 találkozóról tiltották el, ráadásul a Pro Bowlról is lemaradt, viszont tavaly év végén már kiült egy mérkőzésről, így 2016-ban már csak 3 meccsre nem öltözhet be.
Vontaze Burfict, LB, Bengals – 3 mérőzés
Burfict a biztonságos játékot elősegítő szabályok sorozatos megsértésért kapott 3 mérkőzéses eltiltást.
Nick Boyle, TE, Ravens – 10 mérkőzés
Boyle tavaly már kapott egy 4 meccses eltiltást teljesítményfokozók használatáért, azonban láthatóan nem tanult az esetből. Idén februárban újra bukott, így már 10 meccsről lesz kénytelen kiülni.
Randy Gregory, DE, Cowboys – 4 mérkőzés
Gregory tavaly a Combine-on is lebukott droggal és úgy látszik, azóta sem képes leállni. Állítólag rövid időn belül négyszer is megbukott, ezért is kapott rögtön 4 mérkőzéses eltiltást.
Mike Pennel, DT, Packers – 4 mérkőzés
Green Bayben a védőfalemberek nehezen viselhetik a hideget. Tavaly Letroy Guion 3, Datone Jones 1 meccses eltiltással kezdte az idényt, kábítószer-használat miatt. Idén Pennel egyedül vállalta magára a Packers-nél már megszokott „eltiltás adagot”, mondani sem kell, ő is droggal hasalt el – a büntetés mértékét látva aligha először.
Armonty Bryant, OLB, Browns – 4 mérkőzés
A Browns fiatal védője teljesítményfokozóval bukott. Emellett bajba keveredett kábítószer-birtoklás és egy engedély nélkül tartott fegyver miatt is, de az az ügy még nincs beleszámolva ebbe a büntetésbe.
Martavis Bryant, WR, Steelers – Teljes szezon
A depressziós játékos drog miatti eltiltása még nem emelkedett jogerőre.

