Egyelőre nagyon rossz választás volt a Ravens számára Matt Elam, akit a csapat a 2013-as draft első körének 32. pickjével vitt el. A safety ugyanis az első két idényében tulajdonképpen csak szenvedett, sőt talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy még egy jó cserejátékos szintjét sem igazán ütötte meg. Ha Baltimore-ban nem áldoztak volna érte első kört, akkor lehet, hogy már kereten se lenne, de így tökéletesen érthető, hogy a gárda igyekezett belőle kihozni mindent, és nem lemondani róla.
Most azonban még nagyobb problémával szembesülhet Elam, ugyanis a játékos bicepsz-szakadást szenvedett. John Harbaugh már tegnap sem volt optimista safety-je helyzetével kapcsolatban, mostanra pedig tulajdonképpen biztossá vált, hogy Elamre műtét vár, ami azt is jelenti, hogy ebben az idényben nem lesz ott a pályán.
Szerencsére a Ravens safety helyzete nem rossz, már ami a kezdőket illeti. Will Hill ugyanis a tavalyi hatmeccses eltiltása után tíz alkalommal pályára lépett, nyolcszor ráadásul kezdőként, a csapat pedig az offseason során még egy évre, 1,5 millióért megtartotta, így ő lesz az, aki Elamet pótolni fogja. Hill korábban pályán kívüli ügyeiről volt híres, de tavaly decemberben a játékos úgy nyilatkozott, hogy megváltozott, a bulik helyett inkább az otthoni filmnézést, na meg a családot részesíti előnyben. Ha Hill tényleg képes erre a szemléletváltásra, és az NFL-re koncentrál, akkor Baltimore-ban nincs miért aggódni. A másik safety posztot egyébként a márciusban szerződtetett Kendrick Lewis hivatott megoldani, aki négy évet húzott le Kansas City-ben, tavaly pedig 16 mérkőzésen Houstonban volt kezdő.
Visszakanyarodva még Elamhez, sokan kongatják felette a harangokat, és valóban van esély rá, hogy ha a Hill-Lewis páros beválik, akkor az egykori első köröst nem marasztalja a gárda. Szerintünk azonban Elam jövőre még visszatérhet Baltimore-ba, és újonc szerződésének utolsó évében megpróbálhatja bizonyítani, hogy valamelyik együttesnél érdemes vele kezdőként számolni. Az már egy másik kérdés, hogy ez sikerül-e neki.

