Amikor Matt Flynn az előszezonban alulmaradt Terrell Pryorral szemben, aligha gondolta volna, hogy még ennél is rosszabbra fordulhat a helyzete. Akkor úgy tűnt, ismét végigpadozik egy évet, a sors azonban közbeszólt. Pryor ugyanis agyrázkódást szenvedett a harmadik héten, így pedig Flynnek kellett beugrania a Washington ellen. A korábban Green Bayben és Seattle-ben is csak epizódszerepet kapó QB rég óta várt erre a lehetőségre, csakhogy élni már nem tudott vele. A Raiders az eddig nyeretlen Redskins ellen 24-14-re kikapott, többek között Flynn két fumble-jének és TD-re visszahordott interceptionjének köszönhetően. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a QB-t összesen hétszer sackelték, és már a meccs elejétől fütyülték a Raiders-szurkolók, vagyis sem a csapattársak, sem a rajongók nem tekintették igazi vezetőnek. Ezek után senkit nem ért meglepetésként, hogy a sérülését kiheverő Pryor visszakapta a kezdő pozíciót, az viszont igen, ami ezután következett...
Dennis Allen, a Raiders vezetőedzője ugyanis a csapat hivatalos hétközi sajtótájékoztatóján kijelentette, ezentúl csak vésztartalékként számít Matt Flynnre. A tréner nem kertelt: 'Nézzék,ez az, aminek látszik. Nem úgy mentek a dolgok, ahogy arra számítottunk, ezért meg kellett hoznunk bizonyos döntéseket, és tovább kellett lépnünk. Flynn foggal körömmel fog harcolni, és én még mindig hiszek abban, hogy ő egy használható irányító, de most adunk Mike McGloinnak egy esélyt.'
Ha valakinek esetleg nem ismerős McGloin neve, az nem meglepő, hiszen egy draftolatlan újoncról van szó, aki Pryor játékstílusát elnézve, akár még esélyt is kaphat kezdőként. Flynn pedig alighanem új csapat után nézhet, akár még idén, a trade deadline előtt...

