Az előszezon során Sam Baker kidőlésével kezdődtek a problémák, azóta pedig folyamatosan sérülések sújtották a Falcons támadófalát. A gondok azonban most mélyültek csak el igazán, ugyanis a Vikings ellen 41-28-ra elveszített meccsen voltak olyan játékok, amikor a tight end, Levine Toilolo volt kénytelen RT poszton játszani. A szurkolók legnagyobb sajnálatára azonban nem csak rövid távú sérülésekről van ezúttal szó, hiszen a center Joe Hawley, valamint a jobb oldali tackle Lamar Holmes is sérültlistára került, tehát egész szezonra kidőlt a sorból.
A jelenlegi állás szerint az Atlanta támadófala úgy néz majd ki, hogy vakoldali tackle-ként az 1/6-os újonc, Jake Matthews játszik majd továbbra is. Mellette lesz Justin Blalock, aki évek óta biztos pont a Falcons-nál, vele kapcsolatban csak az a kérdés, hogy mi a helyzet a hátsérülésével, amit a hétvégén összeszedett. Centerként Peter Konz léphet elő, aki 2012-ben második körös pick volt, de Hawley korábban mégis kiszorította őt a posztról. Jobb oldali guard lesz a Chiefs-től idén érkezett Jon Asamoah, míg jobb tackle-t az a Gabe Carimi játszik majd, akit négy éve a Bears az első körben draftolt, de azóta a Falcons már a harmadik csapata.
Ha cserére lenne szükség ezután valamelyik poszton, akkor rendelkezésre áll még a 2012-es draftolatlan Harland Gunn (guard, esetleg center), a 2013-as draftolatlan Ryan Schraeder (elsősorban LT), illetve az idei draftolatlan újonc James Stone (center, esetleg guard). Mellettük van viszont egy kellő tapasztalattal rendelkező, de frissen igazolt játékos, a Jaguars-tól elküldött Cameron Bradfield, aki mondjuk jobb oldali csere tackle-nek tökéletes választás.
A Falcons gondjai azonban itt még nem értek véget, ugyanis a védelem is elvesztette egyik vezérét. A kezdő safety, William Moore ugyanis vállsérülés miatt visszatérős sérültlistára került, ami azt jelenti, hogy a következő nyolc hétben biztosan nem láthatjuk őt a pályán. Helyettese a tavalyi hetedik körös Kemal Ishmael lesz, akinek 15 szerelése, és egy 23 yardos interception return touchdownja is van már idén.

