Schaub alighanem az utolsó esélyt kapta meg ebben a szezonban.
Matt Schaub NFL rekordot felállítva zsinórban négy meccsen dobott picksixet, amivel nem kevés ellenfelet szerzett magának. A csalódott szurkolók előbb a mezét égették el, majd hat választható feltétes hamburgert (pick six) neveztek el róla Houstonban. Bár a Texans játéka tényleg egyre kiábrándítóbb, a 2-3-as mérleg pedig csalódástkeltő, úgy érezzük a fanatikusok kissé túlreagálják a franchise legsikeresebb irányítójának mélyrepülését. Főleg, hogy a QB a legutóbbi, 49ers elleni vereséget követően már az otthonában sincs biztonságban…
A rendőrség, Schaub és az újságírók által kiszivárogatott információk ugyan eltérőek abban a tekintetben, hogy hányan jelentek meg a QB háza előtt és mit csináltak, de a legvalószínűbbnek az a verzió tűnik, hogy két ember parkolt le Schaub kocsifelhajtóján, és amíg az egyik hangosan üvöltözve, trágár módon sértegette, és azt követelte, jöjjön ki, addig a másik fotókat készített a házról és a családról. Az irányító otthonának őrzéséról jelenleg is az NFL gondoskodik, és Schaub reménykedik abban, hogy a Rams elleni meccsig már nem zavarja meg újabb külső körülmény a felkészülését, tekintve, hogy a gyenge teljesítmény ellenére is megtarthatta kezdő pozícióját.
Gary Kubiak vezetőedző döntésének értelmében ugyanis a St. Louis elleni hazai meccsen is ő állhat majd a center mögött, bár a tréner sajtótájékoztatóján nyilvánvalóva tette: nem volt egyértlemű a válasz. „Nehéz döntés volt, nagyon nehéz. Ugyanakkor azt gondolom, ami ezt a hétvégét illeti, ez a legjobb döntés a csapat számára.” A nyilatkozatból tisztán kiolvasható, elfogyott a türelem, és rossz nyelvek szerint, ha T.J. Yates, a második számú QB nem szenvedett volna az egész előszezonban, hogy egyáltalán a csere posztot meg tudja tartani, Schaub már rég a cserepadon ülne.
Az irányítónak azonban nem lesz könnyű dolga a Rams ellen, hiszen idei kedvenc célpontjára, Owen Danielsre egyáltalán nem számíthat. A tight end szárkapocscsont törést szenvedett, és rövidtávú IR-re került, vagyis leghamarabb 8 hét múlva térhet majd vissza. Szintén nem jó előjel, hogy a kiváló elkapó, Andre Johnson szerdán megint nem tudott edzeni, így hiába drótozzák majd össze valahogy a mérkőzésre, a héten is csak az elméleti felkészülésben vesz részt. Hogy ne csak a nehezítő tényezőkről beszéljünk, segíthet Schaubnak a Rams nagyon gyenge futás elleni védekezése. A vendégek csak a 29. helyen állnak a ligában, meccsenként 126 yardot engednek, így ha Arian Foster és Ben Tate képesek lesznek gyűjteni a yardokat a földön, azzal nagy terthet vehetnek le a várhatóan görcsös QB-ról.

