A linebacker néhány nap, míg a center négy év után akasztotta szögre sisakját.

Rolando McClain három NFL-ben eltöltött, sikerekben nem túl gazdag év után visszavonult. Egy év pihenést követően, és valószínűleg igencsak megcsappant bankszámlával, úgy döntött visszatér, de a Ravens-nél elbukott fizikai felmérőt követően, rövid gondolkodás után bejelentette, hogy ennyi volt, ismét visszavonul. A játékos saját elmondása szerint a szívére hallgat, ami azt súgja neki, hogy itt az ideje elengedni a profi amerikai focit.

Phil Costa 2010-ben került az NFL-be és négy évig a Dallas Cowboys csapatát erősítette. A center azonban kiszorult a dallasi keretből, így a múlt hónap folyamán új együttest keresett magának és Indianapolis-ba írt alá. A Colts-nál azonban nem töltött el túl sok időt, tegnap ugyanis váratlanul bejelentette, hogy számára is véget ért a profi karrier.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel